Orbán Viktor, aki megalkotta a Nemzeti Együttszenvedés Rendszerét

    Rengeteg, szinte megszámlálhatatlan okot találhatunk arra, hogy a mi kis országunk, a mi kis népünk miért tart ott, ahol. Találhatunk okokat a politikában, a belföldi és nemzetközi gazdasági folyamatokban, az elhelyezkedésünkből, a környezeti adottságainkból adódóan. És biztos vagyok benne, hogy még sokan sokfélét tudnának felsorolni ide. Ám egy valamit a legtöbben kifelejtenek a listából: önmagunkat!

    Az, ahogyan mi gondolkodunk magunkról, ahogy definiáljuk és értelmezzük magunkat, a helyünket, a szerepünket a világban, ahogy mi hozzáállunk másokhoz, más nációkhoz, a világhoz, ezek azok, amik kijelölik a sorsunk fő irányvonalát. S itt bizony hatalmas problémák vannak, amiket a Fidesz kormányzat tudatosan tetéz...

"Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt" - a magyar nép önmagáról való gondolkodásának alappillére

 
    Ezek a problémák a múltunkban keresendők. Magyarország történelme 1526 óta egyfajta katasztrófaturizmushoz hasonlítható, ami bár ténybelileg hiteltelen megfogalmazás, a magyarság pszichikai állapotát azonban jól tükrözi. Gondoljunk csak bele, hogy lefekvéskor, amikor végigpörgetjük az agyunkon az elmúlt nap eseményeit, milyen véleményt alakítunk ki az adott napról. Sarkítottat, nem tényszerűt. Történt egy vagy két esemény, amikre kiváltképp emlékszünk, s azok alapján ítéljük meg az egész napunkat. Nincs olyan nap az életünkben, ami csakis jó, avagy csakis rossz élményeket tartalmazott volna. Mégis pár jó illetve rossz történés alapján vonjuk le a következtetést, hogy igen, ez egy jó, vagy ez egy rossz nap volt. A kis számú domináns élmény elfedi a többit, melyek nem szükségszerűen hasonlatosak az uralkodó történésekhez.

    Ugyanígy van ez össznemzeti szinten is a történelmünk kapcsán. Ha a köztudatban ténylegesen élő történelmünket egyetlen hosszú naphoz hasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy van 6-8 nagyobb, negatív színezetet nyert esemény, melyek alapvetően meghatározták és meghatározzák mind a mai napig a magunkról és a környezetünkről való gondolkodást, a nagy történelmi 24 óránk megítélését. Ide sorolható a mohácsi vész, a török elnyomás, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az első és a második világháborúban betöltött szerepünk - kiváltképp a trianoni békediktátum -, az 1956-os forradalom. Természetesen nem ennyiből áll a történelmünk. Az ennél sokkalta árnyaltabb, ahol egyes szakaszaiban voltunk mi is prosperáló nép (lásd Mária Terézia reformjai, vagy a boldog békeidők emelkedő életszínvonala), s voltunk bizony hibázó, igazságtalan ország is (lásd a reformkorszakban a horvát nép elnyomására tett erőteljes törekvések, vagy a Horthy-korszakban kiépült autokratikus rendszer és az ekkor megvalósult nagy mértékű jogfosztások). Ám a domináns történelemélményeink mégis csak a minket kívülről ért igazságtalan, elnyomó események.

    Mindezek hatására a magyarságban kialakult egyfajta, természetesnek is tekinthető önvédelmező mechanizmus. Ennek lényege az az önfelmentő meggyőződés, hogy az nem lehet, hogy mindezt mi toltuk el, hogy minden rosszért, ami minket ért, csakis mi lehetünk a felelősek. S valóban, ez nem is volt így, most sincs így. A baj az, hogy átestünk a ló túlsó oldalára. A magyarok azok, akiket mindig bántanak; a magyarok azok, akiket soha senki nem ért meg és nem hagy érvényesülni; a magyarok azok, akik a jótetteikért cserébe soha nem kapnak semmit; a magyarok azok, akiket mindig más nemzetek rángatnak bele a rosszba. A történelmünknek ez az egyoldalú értelmezése szülte meg a Szenvedés kultuszát. Azt a kultuszt, mely csak befelé tekint, csak a saját szemszögéből vizsgálja az eseményeket, csak a saját narratíváját fogadja el igaznak, s aki mást mond, az téved. Kisajátítjuk magunknak a szenvedést, a szenvedés állapotát, ezt önkéntelenül is egyfajta kultusszá alakítjuk, igencsak igazságtalan és inkorrekt módon, ahol kizárólag mi vagyunk jogosultak a szenvedésre. Mi vagyunk a jófiúk, mindenki más, akivel konfrontálódunk, a rossz, és csakis rosszat akarhat nekünk. S elfeledkezünk arról, hogy észrevegyük önnön hibáinkat és mások erényeit.

    Ez aztán kényszerűségként hozza magával a magyarság történelemben való élését. Nálunk a történelem, az egyes történelmi események nem a múltba helyeződnek, hanem aktualizálódnak. A történelmet nem történelemként, hanem a 'most' pillanatában történő, vagy legalábbis a jelenben is érvényes üzenettel bíró sérelemként értelmezzük, amikor felemlegetjük a nyugati világ megvédését a töröktől, Trianon igazságtalanságát, a kommunista rendszer kizsákmányoló mivoltát.

    Orbán Viktor és az általa teremtett rendszer pedig erre a nemzeti jellemgyengeségre építette fel ideológiájának jelentős részét. A Fidesz-ideológia szerint a magyarságot most, akárcsak történelme során mindig, elnyomják kívülről és belülről is az idegen, nemzetietlen elemek, s ha valami nem megy jól, az miattuk, az ő áskálódó, gonosz tevékenységeik miatt van. Brüsszel, ahonnan igazságtalanul próbálnak diktálni nekünk; az IMF, amely megszorításokat akar ránk erőltetni; a nagy multik, amik talicskával viszik ki az országból a pénzt; a külföldi tulajdonú bankok, amik kisemmizik a devizahiteleseket; s végső soron az ellenzék, amely elárulja a nemzetet, kollaborál a magyar embereket kihasználni igyekvő álnok hatalmasságokkal, épp ezért jobb, ha harcolunk ellenük is, s nem is tekintjük őket a nemzet részének. Ez a mi mostani nagy nemzeti szabadságharcunk...

"Magyarország nem hagyja magát!" - a Fidesz-ideológia egyik fő tétele

Működésben az orbáni Nemzeti Együttszenvedés Rendszere

    A Fidesz tehát lényegében megalkotta a Nemzeti Együttszenvedés Rendszerét. A rendszert, ahol amolyan magyarságában megsértett (jelentsen ez akármit) kisfiúk és kislányok fura közösségeként együtt nemzetieskedhetünk, együtt küldhetünk el melegebb éghajlatra bárkit, akiről azt mondták, el kell mennie, és együtt szenvedhetünk, amiért ezeket a nem kívánatos szereplőket és viselkedésüket el kell tűrnünk. A rendszer céljait, mumusait pedig, sőt azt, hogy mit is jelent magyarnak lenni, egyetlen ember határozza meg: Orbán Viktor.

    Maga a mechanizmus, ami működteti ezt a rendszert, nem mutat újdonságokat, a magyarság múltértelmezését alkalmazza. Ezenfelül a Fidesz a Szenvedés kultuszunkat használta fel saját maga legitimációs céljaira. Hiszen van végre egy kormány - mondják ők -, ami a magyar emberek érdekeit képviseli, tehát ez a kormány nem lehet más, mint morális értelemben jó, míg az összes többi ezzel szemben rossz, s ez, valamint az oly sokszor hangoztatott 2/3-os felhatalmazás adja a hatalom antidemokratikus centralizálásának legitimációját. Mindezt persze a demokrácia álcája mögé bújtatva. Egyfajta kihasználása ez a magyarság sematikus történelemfelfogásának. Amiben újat alkotott a Fidesz, az az, hogy korszerűvé tette a nemzeti szenvedés és ellenségkeresés jelszavait, új tartalommal töltve fel azokat a 21. századi környezetbe illeszthetően. Ezt a populista, a tömeg igényeit mindenek felett szem előtt tartó felfogást a rendszerváltás óta eddig még senki sem emelte ilyen szintre.

    Ami pedig a legnagyobb baj (a demokrácia és a jogállam leépülésén túl), az a káros önképünk helyeslése, sőt mi több a buzdítás arra, hogy legyünk még egyoldalúbbak. Nem kell gondolkodnunk, nem kell magunkba néznünk és hibákat keresnünk, mert mindig ott van az aktuális, kétségtelenül kényelmes és kézenfekvő ellenség, akire és amire lehet mutogatni, ha baj van. Lassan már akkor is, ha nincs. A magyarságot tehát csak még inkább önmaga pszichológiai csapdájába hajszolja ez az ideológia. Pedig egy igazán nemzeti, egy igazán magyar politikai erőnek pont arra kéne ösztökélnie az állampolgárait, hogy álljunk végre talpra, nőjünk fel a magunkkal és a múltunkkal való szembenézésre, hogy elhagyhassuk végre-valahára azt az eddig vállalt szerepet, ahol a hibáinkért csakis kizárólag mások a felelősek, s önkritikát nem kell gyakorolnunk.

Miért nem lehet összefogni Gyurcsánnyal?

    Mostanság egyre többször hallom a  baloldali szavazótáborban a bűvös szavakat: Összefogást! Összefogást! Teljes körű ellenzéki összefogás, az kell nekünk! Kis túlzással mára már divattá lett összefogást követelni az ellenzéki oldalon. Ami baj. Nemcsak azért, mert olyasmit követelnek, ami momentán kivitelezhetetlen, hanem azért is, legfőképp azért, mert pusztán a szívükkel, a szívükbe plántált érzésekkel gondolkodnak, nem pedig józanul, egy pillanatra megállva, elmorfondírozva azon, hogy vajon miért tart ott az összefogás, ahol.

Az Együtt-PM és az MSZP összefogása. De vajon lehet-e szélesebb?

 
    Ha megnézzük a jelenlegi ellenzéki vegyes felvágottat, csupán három, a mostani szövetségen kívüli pártot találunk, amelyek érdemleges erőt képesek felmutatni. Közülük a Jobbik rögtön kiesik az egyenletből, mondanom sem kell, miért. Az elzárkózás merev politikáját folytató LMP sem reális szövetséges. Marad Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció (DK). Amivel el is érkeztünk a szélesebb ellenzéki összefogás legnagyobb akadályához.

    Mielőtt szidni kezdenénk bármelyik felet, az MSZP-Együtt-PM szövetséget vagy a DK-t, el kell fogadnunk, hogy ahogy kivétel nélkül minden párt között, úgy a jelenlegi ellenzéki szereplők között is komoly ellentétek húzódnak. Például a DK-ban uralkodó felfogás, eszmei háttér (a Gyurcsány-korszak apologizálása, Őszöd igazsága) különbségeket szül az MSZP-Együtt-PM triásszal. Viszont ezek ugyanúgy megvoltak és megvannak a triász tagjai között is, amit ki tudtak küszöbölni. Akkor miért nem tudnak kiegyezni Gyurcsánnyal? A válasz: legfőképp Gyurcsány miatt. Tehát nem állítom, hogy a jelenlegi szövetség tagjai mindent megtettek volna a Gyurcsánnyal való megállapodásra. A felelősség közös, én csak azt mondom, hogy a felelősség arányaiban jobban terheli a DK-t, mint a többi pártot.

    Azt kell megvizsgálnunk, hogy mi is a DK, mi az, ami a DK-t DK-vá teszi, mi az, ami nélkül értelmezhetetlen a párt. Erre teszek kísérletet a következőkben.

    Gyurcsány Ferenc és a DK okosan kivárt addig, amíg az exminiszterelnök neve újra eladhatóvá nem vált a közéletben. Bár még mindig a legmegosztóbb politikus a szereplők egyre bővülő sakktábláján, fellépése már nem jelent egyet a politikai öngyilkossággal. Csakhogy valahogy el kellett kezdeni a DK támogatottságát növelni. Az általuk választott út ehhez pedig az ellentmondás, a konfliktusok tömkelegének gerjesztése lett. Gyurcsány Ferenc és a DK egyszerre ellenzéke lényegében a teljes jobboldalnak, s egyszerre ellenzéke a baloldal azon szereplőinek, akiknek az érdekei aktuálisan nem egyeznek az övével. Márpedig az ő érdekük a párt és a pártelnök népszerűségének a növelése, bármi áron, amihez a nyár végén megköttetett MSZP-Együtt-PM megállapodás kiváló fegyvert szolgáltatott.

Gyurcsány Ferenc szónokol az október 23-ai ellenzéki tüntetésen

    Nézzük meg, mit csinál a hangjára lelt pártelnök. Egyik kezével üti-veri a jelenlegi együttműködést, ahol és ahogy csak tudja, míg később amolyan meg nem értett, a kamasz gyerekeivel küzdő apafiguraként a másik kezével megsimogatja Bajnai Gordon és Mesterházy Attila fejét, valójában közvetetten a választók fejét, hogy mindenki nyugodjon meg, ő nem akar semmit, ő nem akadálya az együttműködésnek, csak az országért aggódik. S ez az, amit véleményem szerint Gyurcsány rendkívül okosan és jó érzékkel csinál. Elhiteti a potenciális választóival azt, hogy ő csak az ország felemeléséért munkálkodik. Elhiteti, hogy övé az egyetlen igazság, amit Bajnai és Mesterházy képtelen felfogni és megérteni. És bejön neki, van akkora politikai tehetsége, van olyan jó rétor, hogy képes elültetni az emberek fejében a saját gondolatainak egyoldalú igazságát. Hónapok óta erre az egyszerű, mégis kitűnő kommunikációs sémára építi fel minden mondanivalóját.

Demokratikus Koalíció, az "összefogás pártja"

    A baj azzal van, amit mindez okoz. A DK úgy erősödik, hogy az összefogásban érdekelt tömegek egy részét állítja maga mögé, miközben csak kommunikációjában törekszik a valós megállapodásra. Még jobban megosztja az ellenzéki szavazótábort, a mostani összefogás potenciális szavazóit ingatja meg, miközben arculatából adódóan elutasítja a pártot ért kritikákat, egyúttal az értelmes párbeszédet. Amikor Bajnai Gordon azt kéri Gyurcsánytól, hogy helyezze a saját érdekeit az ország érdeke mögé, valójában azt kéri, hogy Gyurcsány ne legyen Gyurcsány, a DK pedig ne legyen DK. Hiszen a DK ellenzéki politizálásának lényege, a konfliktusokra, a konfrontációs lehetőségek keresésére és a magunk hibáinak határozott tagadására épülő mentalitásuk veszne el akkor, ha olyan megállapodás születne, amiben a mostani kormányváltó erők harmonikusan tudnának együttműködni velük. Még ha születne is valami egyezség, csak annyi változna, hogy a DK biztosabb pozícióból folytatná ugyanazt a politizálást, amit eddig is. Mindig kritizálna valamit, mindig lenne új és újabb követelése. A mindig mindennek való ellentmondás, az előre mutató érdekütköztetés elutasítása, a saját vélemény feljebbvalósága a DK-hoz és Gyurcsányhoz tartozik, enélkül a pártot sem lehetne jelenleg értelmezni. Ez az a mentalitás, ami a DK-val való megállapodás legnagyobb kerékkötője, s ami véleményem szerint törvényszerűleg még sokáig nem fog megváltozni, a 2014-es választásokig semmiképpen sem.

    És így szembesülünk végül Bajnai Gordon és Mesterházy Attila legnagyobb dilemmájával. A DK valós erőt képvisel, kellene a kormányváltáshoz a szavazótábora. Az a szavazótábor, mely a leglojálisabb a saját pártjához, tehát esélytelen lenne bármi kísérletet tenni a megnyerésükre. Ugyanakkor egy olyan politikai erővel kéne megegyezniük, ami nem ismeri az arany középút fogalmát. A kérdés tehát: van-e olyan reális alternatíva az összefogást illetően, amiben nincs Gyurcsány Ferenccel érdekellentét? Én úgy vélem, nincs...

    Jómagam azt az álláspontot képviselem, hogy végre ténylegesen, egyértelműen le kéne zárni a Gyurcsánnyal való huzavonát, mert minden lehetséges alternatíva közül ez okozza a legnagyobb károkat a baloldalon. Ha ezért kíméletlenül ki kell mondani, hogy Gyurcsány, állj, eddig és ne tovább, nem fogunk megegyezni veled, akkor DK-s szavazótábor ide vagy oda, ezt kell tenni. Válaszút elé kell állítani az ellenzéki szavazókat. Azt kell mondani, kritizálhatjátok a jelenlegi összefogást, elfogadjuk a véleményeteket, de egyúttal értsétek meg kérlek szépen azt, hogy nem láttunk más lehetőséget. Legyetek kritikusak, ugyanakkor legyetek velünk szemben szolidárisak, hiszen mi értetek munkálkodunk. Majd ha mindezt átgondoltátok, válasszatok! Válasszatok, hogy Gyurcsánnyal tartotok-e, s akkor a ti szavazataitok is feláldozódnak a gyurcsányi megállapodásképtelenség oltárán, vagy velünk tartotok-e. Velünk, akiknek még így is sokkalta reálisabb esélyünk van arra, hogy kormányt, sőt akár korszakot váltsunk.

Bajnai Gordon a remélt korszakváltás eszközével

    Hogy végül hogyan rendeződik a  Gyurcsány-DK probléma, fogalmam sincs. Csak remélni tudom, hogy így vagy úgy, mielőbb vége lesz, s végre azon kevés médiafelületen, ami az ellenzéknek jut, sem kell majd ezzel az ártalmas gonddal foglalkozni.

Szavazzunk-e 2014-ben?

    Nemrég egy elég szomorú adatra lettem figyelmes. A mai magyarok több, mint 50%-a a jelen gondolatai és érzései alapján nem menne el szavazni 2014-ben. Persze ez nem újkeletű dolog. Mindig is voltak és lesznek a politikától még a választás szintjén is elhatárolódók. Ám nem mindegy, hogy milyen a szavazók és a nem szavazók aránya.

    Szavazzunk-e 2014-ben? Egyáltalán szavazzunk-e bármikor is? Szavazzunk-e azokra, akiket utálunk (gyűlölünk), főleg akkor, ha joggal tesszük? Én felelőtlenségnek tartom már e kérdések felvetését is! Hiszen szavazni véleményem szerint állampolgári kötelességünk. A demokratikus szavazáson való részvétel alapvető politikai jogunk (tekintsünk most el attól a vitától, hogy a külhoni magyarok körül kialakult helyzet milyen fényt vetít előre a 2014-es választásokra). Megszenvedtünk érte! Harcoltunk érte! Nem is egyszer! A rendszerváltáskor sikerült végre elérnünk az áhított általános, egyenlő, titkos szavazati jogot, nagyon remélem, hogy hosszú időre. Ne hagyjuk veszni azt, amiért előző generációk sora senyvedett rabságban, elnyomásban, diktatúrában. Ne hagyjuk veszni azt, amiért eleink oly nagy hévvel küzdöttek 1848-49-ben vagy 1956-ban. S ez csak két példa a sok közül...

    Én megértem a politikából kiábrándult embereket, tényleg! Megértem azokat, akik azt mondták: Gyurcsány takarodj! Vagy akik most azt mondják: Orbán takarodj! És megértem azt is, ha valaki azért nem akar elmenni szavazni, mert kiábrándult a politikából, mert nem talál olyan hiteles pártot és/vagy politikust, akire teljes szívvel tudná leadni a voksát.

    Ahogy egyre többet és többet foglalkozom a politikával - például ennek a blognak a kapcsán -, egyre jobban kezdem meglátni és felfogni, hogy mennyi szenny és mocsok fog rám várni, ha tényleg ennek szeretném szentelni az elkövetkezendő éveimet. De egyelőre nem bánom. Miért? Mert egyrészt izgalmasnak tartom (minden negatívuma ellenére is), másrészt ez alakítja az életünket. Tehát fontos dolog, amit fontos emberek csinálnak, aminek tanulmányozásával megéri időt tölteni. Akár tetszik, akár nem, a sorsunk közvetlenül nem rajtunk, kisembereken múlik. Nem mi ülünk az Országházban, nem mi hozzuk a törvényeket, nem mi írunk alá nemzetközi szerződéseket. Lehet utálkozni, finnyáskodni, ócsárolni, hogy a politika milyen mocskos műfaj, milyen gerinctelen emberek vannak felelős pozíciókban. De ha mi, a választók ölbe tett kézzül csak külső szemlélők maradunk ahelyett, hogy jobbá igyekeznénk tenni az országot a saját meggyőződésünk alapján leadott voksunkkal, akkor az egésznek semmi értelme. Akkor hagyjuk a francba az egészet, mondjuk meg a politikusoknak, hogy figyeljetek, nem érdekeltek minket, oldjátok meg egymást között a választást. Négy évente állapodjatok meg abban, hogy melyik párt kerüljön hatalomra; nekünk úgyis mindegy, hogy ki teszi tönkre az országot...

 

    Persze ez eltúlzott, nem reális jövőkép, de a lényeget érzékelteti. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a politika iránti ellenszenvünk miatt ne éljünk a választójogunkkal. Hiszen így a saját magunkról való rendelkezést mulasztjuk el, ami pedig hatalmas felelőtlenség! Nem kell, hogy az ember szeresse a politikát. Nem kell, hogy szeresse a pártokat és a politikusokat. Még az sem kell, hogy ő maga csináljon egy tisztességes, hozzáértő pártot, ami felvirágoztathatná az országot (bár ez is egy alternatíva!). De legyen benne annyi felelősségérzet és tudatosság, hogy legalább a sok rossz közül a legkisebbnek ajándékozza a szavazatát. Ezt hívják állampolgári tudatosságnak, amiből sajnos elég nagy hiányt szenvedünk ma Magyarországon...

A trafikbotrány, meg ami mögötte van

    A trafikpályázatok kapcsán kirobbant botrány a Fidesz egyik legamatőrebb húzása volt, ami ugyanakkor remekül rávilágít a párt belső működési problémáira.

     2012. szeptember 11-én fogadta el az Országgyűlés a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvényt. Ennek értelmében a fiatalok dohányzásának visszaszorítása kiemelt közegészségügyi cél, aminek elérésére a dohánytermékek széleskörű beszerezhetőségének csökkentése, a dohánytermékek megjelenésének korlátozása szükséges. (Zárójelben jegyzem meg, hogy maga az elv jó, de a megvalósítása kivitelezhetetlen. A dohányos, legyen az akármilyen korú, ilyen-olyan úton úgyis hozzá fog jutni a cigarettájához.) Ennek szellemében hirdették meg a dohánytermékek árusítására vonatkozó koncessziós pályázatokat. Ez azt jelenti, hogy a dohánytermékek árusításának állami monopóliumát az állam külön díjazás ellenében átengedi a pályázat nyerteseinek.

    Április végén hozták nyilvánosságra a nyertesek névsorát, ami hatalmas port kavart. Hajmeresztő történetek tömkelege lepte el a közösségi oldalakat, blogok létesültek a trafikmutyik feltérképezésére. Hozzá nem értő, fideszközeli emberek sokasága nyerte el a 20 évre szóló koncessziót, míg a több évtizede a szakmában dolgozó, becsületes, mindennap keményen gürcölő vállalkozók, családok búcsút inthetnek ebbéli jövedelemforrásuknak. Persze vétek lenne azt mondani, hogy csak a kormánypárthoz valahogyan kapcsolható emberek, csalók nyertek volna. Egész biztosan voltak a nyertesek között a baloldalhoz köthető, illetve magas szakértelmű és magas színvonalú pályázatot beadó trafikosok. Ám ezek aránya az eddig ismert részletek alapján nem ad okot arra, hogy egy tisztességtől csillogó-villogó elbírálásról beszéljünk.

    A korrektség fenntartani kívánt látszatát továbbrontja a trafiktörvény utólagos módosítása. A Lázár János által csütörtökön (április 25.) benyújtott javaslat a dohánytermékek értékesítésének kulcsát, az árrést az eddig 3-4%-ról 10%-ra emelné, hogy azoknak a trafikosoknak a megfelelő jövedelme is biztosítva legyen, akik elsősorban (vagy kizárólag) a dohánytermékek forgalmazásából kívánják bevételeiket biztosítani. Mindez persze a koncessziós pályázati eredmények kihirdetése után került szóba. Sok trafikos foghatja most a fejét, akik azért nem adtak be pályázatot, mert nem tartották elég jövedelmezőnek a koncessziót. Lázár erre úgy reagált, hogy ő februárban már említette, hogy a kormány erre készül. Ugyan, ki emlékszik arra, hogy valamikor februárban erről beszélt Lázár úr? Nem az lett volna a tisztességes, mind a potenciális pályázókkal, mind saját magával szemben, ha az erről szóló indítványát a pályáztatás lezárulta előtt adja be?... Ráadásul az árrés drasztikus emelése rövid távon elvezethet az 1000 Ft-os dobozonkénti árhoz (ha dohányos lennék, ezt kikérném magamnak). Ez pedig a feketepiac fellendüléséhez vezethet. Ennek ellenére Orbán Viktor nem állna meg itt, még hozzácsapna a 10-hez 2%-ot.

    Több fideszes választókerületi elnök is beszámolt arról, hogy "faékszerű" ukázt kapott munkatársaikon keresztül vagy a frakcióvezetőtől, Rogán Antaltól, vagy a már említett, a miniszterelnökséget vezető államtitkártól, Lázár Jánostól. A választókerületi vezetők előzetesen véleményezhették a hatályuk alá tartozó pályázókat a kézhez kapott listák alapján, amihez Rogán és Lázár emberei szóban csatoltak egy nem hivatalos felsőbb utasítást, hogy a fideszesek nyugodtan nyerhetnek, de MSZP-sek és Jobbikosok semmiképp se. Hozzá kell tennünk, hogy a választókerületi vezetőknek (elmondásaik szerint) végtelenül egyszerű szempontok alapján, igen rövid határidőn belül kellett megtenniük ajánlásaikat, amiket sokszor nem is vettek figyelmbe, ha az a tényleges döntéshozóknak nem tetszett. Ez nálam kimeríti a hivatali visszaélés fogalmát (amit persze még bizonyítani kell, de erős gyanúperrel élek, hogy ezek nem légből kapott történetek).

    Ezt erősíti meg Hadházy Ákos, szekszárdi fideszes képviselő HVG-nek adott interjúja. Amikor a riporter a pályázatokat véleményező frakcióülésről kérdezte a helyi képviselőt, ő ezt válaszolta: "A frakciótagok voltak jelen, és a végén a polgármester, a választókerületi elnök szólt, hogy itt van a jelöltek listája. Kérte: nézzük meg, ki az, akit ismerünk és ki az, aki megfelelő jelölt lehet. Jómagam ezen meglepődtem. Azt lehetett tudni, hogy vannak lobbik, de hogy ennyire nyíltan történjen, azon meglepődtem. (...) Gyakorlatilag végigmentünk ezen a listán, megnéztük, ki ismeri a neveket, arról pedig, akit ismertünk, elmondtuk a véleményünket. Hogy ezután mi történt ezzel a listával, arról én már nem tudok." Azóta már ő is szembesült a végeredménnyel, amiről azt mondta, "hogy ez nem volt helyes eljárás".

Trafikkárosultak az NFM előtt

    A trafikkárosultak április utolsó napján adták át petíciójukat a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak (NFM), melyet Németh Lászlóné miniszternek címeztek. Ebben leírásra került, hogy a pályázat vesztesei követelik, hogy "hozzák nyilvánosságra a tender összes nyertes és vesztes pályázatát, a döntéskor figyelembe vett, de a kiírásban nem szereplő szempontrendszert, valamennyi feljegyzést, jegyzőkönyvet a pályázat elbírálásáról, továbbá a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. döntéselőkészítő anyagait, az elbírálásban részt vevő személyek, szakértők és tisztségviselők névsorát." (Forrás: ATV) Hogy ezt valaha is teljesíteni fogja-e a kormány, erősen kétséges. Főleg az információs törvény hétfőn (április 29.) elfogadott módosítása alapján, ami nehezebbé teszi a közérdekű adatokhoz való hozzáférést, s így még átláthatatlanabbá válnak az ezekhez kapcsolódó ügyletek. Bár hivatalosan e módosításnak semmi köze sincs a trafikbotrányhoz, de nem kell szerintem az összesküvés elméletek hívének lenni ahhoz, hogy joggal feltételezzük ennek az ellenkezőjét.

Hadházy Ákos, önkormányzati képviselő (forrás: HVG)

    És végezetül idézném Hadházy úr igencsak fontos szavait arra a kérdésre, hogy miért vállalta névvel és arccal a véleményét: "Én (...) arra a meggyőződésre jutottam, hogy a Fidesznek hosszú távon azzal teszem a legjobbat, ha elmondom ezeket a dolgokat. (...) Meggyőződésem, hogy egy jól működő ellenzék alapvető szükséglet (...) bármilyen kormányhoz. Ha nincs ellenzék, akkor előbb-utóbb nem fogjuk tudni kontrollálni a saját döntéseinket, mert nem lesznek visszajelzések, hogy valami, amit teszünk, az rossz (...) A másik gond az, hogy a pártban belső ellenzék sincsen. Azért nincs, mert le fog csökkenni a parlamenti képviselők száma. Ezt tudják a jelenlegi képviselők is, ezért nyilvánvaló, hogy aki bármit szeretne tenni a jövőben is, döntéshozatali pozícióba szeretne kerülni, annak mindent el kell fogadnia. Igazi negatív véleményt nem várhatunk el tőlük. (...) Én azt gondolom, hogy a viták szükségszerű előfeltételei egy jó döntésnek. És nagyon sokszor azt látjuk a pártban, hogy 98 meg 100 százalékos döntések születnek. Ez valahogy nem helyes (...) Sok olyan döntést hoztunk – legalábbis itt helyben – amelyek szerintem nem voltak kellően átgondolva, és sokszor sajnos inkább egyéni érdekeket szolgáltak, mint a városét. Ilyen volt ez a trafikügy is. (...) A viták – akár időhiány, akár más miatt – nem zajlanak le, és ez nagyon rossz. (...) Amikor a kormányzást – akár helyi szinten is – átvettük, akkor megtehettük volna és megtehetnénk, hogy ezeket a vitákat lejátsszuk és átkapcsolunk a "demokrata irányítási módba." 

    Ennél szebben, azt hiszem, senki se tudta volna megfogalmazni, hogy mi a baj a Fidesszel. Lehet vitatkozni azon, hogy a Hadházy által említettek csak a lokális döntéshozatalban vannak-e így, vagy hogy mennyi valóban tisztességtelen ember foglal helyet a kormánypárt sorain belül. Már az, hogy ez szóba kerül, hogy egy elkötelezett konzervatív képviselő rászánja magát egy ilyen nyilatkozatra, jelzi, hogy közel sem minden olyan szépséges tündérmese a kormánypárton belül, ahogy azt a Fidesz nagy politikusai hangoztatják.

Egy velejéig mocskos történet, a Portik-Laborc ügy

    Április 22-én látott napvilágot az első konkrétum a rendszerváltás utáni időszak egyik leghajmeresztőbb mocskáról. Ekkor jelent meg a hír, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal megszüntette a Portik Tamás és Laborc Sándor találkozói ügyében keletkezett iratok titkosságát. Erről azután döntött az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, hogy a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottság jelentése nemzetbiztonságilag kockázatmentesnek minősítette az említett dokumentumok felfedését. A nyilvánosság elé tárt ügyirat egyelőre csak anonimizált formában érhető el.

    2008 júniusában találkozott egymással a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori főigazgatója, Laborc Sándor és a magyar alvilág egyik emblematikus figurája, Portik Tamás.  

    Portik Tamásról elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a '90-es években két társával (Drobilich Gábor, Ferencsik Attila) együtt hozta létre az Energol Rt.-t, ahol óriási összegeket öltek a szervezett gazdasági bűnözés egyes ágaiba, főleg az olajkereskedelmbe. Olajszőkítés, hamis iratokkal forgalomba hozott gázolajkészletek, az olajpiac szereplőinek terrorizálása: így működtették a hatalmas nyereséget hozó vállalatot. Ezenfelül Portikkal hozható összefüggésbe a '97-ben elkövetett Aranykéz utcai robbantás, melynek feltehetően ő lehetett a felbujtója. Ilyen emberrel ült le tárgyalni a 2000-es évek végén Laborc Sándor. Ehhez a hitelesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy akkor Portiknak nem volt semmilyen ügye a rendőrséggel. A korábbi tettei elévültek, így már nem lehetett jogerősen bíróság elé állítani.

 

Vajtó Lajos

    Portik Tamás az összekötője, Vajtó Lajos révén azért kereste fel az NBH-t, mert információkkal akart szolgálni a közhatalom és a szervezett bűnözés kapcsolatáról. Vajtó Lajos volt egykoron a Sportminisztérium szóvivője, alapítója volt a ma már ketrecharcnak nevezett küzdősport elődjét képviselő Magyarországi Utcai Harcosok Szövetségének, és "az egyik legjobb, legismertebb fővárosi szórakozóhely" portásaként is tevékenykedett. Ezen ténykedései során sok fontos, az alvilággal is összekapcsolható emberrel ismerkedett meg, köztük Portikkal. Vajtó a 2012. októberi nyilatkozatában elmondta, hogy Portik sportügyekben kereste fel őt 2007-2008 táján. Ekkor merült fel, hogy az alvilági bűnözőnek szüksége lenne egy összekötőre a már említett információk kiszivárogtatásának mikéntje kapcsán, amit Vajtó vállalt is. Először az akkori titkosszolgálati minisztert, Szilvásy Györgyöt kereste meg ez ügyben. Miért a titkosszolgálatot, s miért nem az ilyen ügyekben kompetens nyomozó szerveket? Mert Portik félt attól, hogy a rendőrség elfogatja, lecsukatja, meghurcolja. Túl azon, hogy amúgy sem ápolt baráti viszonyt a rendőrséggel, elmondása szerint pont a rendfenntartó szervekkel kapcsolatban voltak információi, többek között. 

    "Szilvásy úr azt mondta, hogy ő nem kívánja megítélni, hogy ezek az információk hasznosak-e és számottevők-e, ítélje meg az, akinek ez a dolga, szakember". (Részlet Vajtó nyilatkozatából.)

Szilvásy György

Szilvásy György ennek kapcsán azt mondta, hogy ez az NBH hatáskörébe tartozó ügy volt, amit oda kellett utalni, nevezetesen Laborc Sándorhoz, az NBH akkori főigazgatójához. Ezután operatív munka vette kezdetét, melybe Szilvásynak nem volt belelátása, ő csak a végeredményt volt hivatott megtekinteni. Így ahhoz, ami a Portik-Laborc találkozón/találkozókon elhangzott, semmi köze, és abban felelőssége nincs. Ennek kapcsán érdemes elmondani Földi László volt műveleti igazgató véleményét, aki szerint egy nagyon szigorú belső szabályozási rendszer van az NBH működésével kapcsolatban. Eszerint egy operatív akció mindig megtervezett és a lezárultával véleményezett. Ezekről minden esetben dokumentáció készül. Jelenleg az egyetlen dokumentáció egy hanganyag. De sem az operatív akció előkészítéséről, sem annak lezárásáról semmilyen információ nem áll egyelőre rendelkezésre. Tehát vagy dilettánsok magánakciójáról van szó, vagy egy kollektív hazugságról. Nem tudom, melyik az aggasztóbb.

    Az aggodalmamat tovább fokozza a szereplők által elmondottak és a hanganyag ellentétei. Haladjunk egyelőre tovább a találkozó résztvevőinek beszámolója alapján.

Portik Tamás

    Laborc Sándor, miután Portik a látóterébe került, Glemba Zoltán nyugalmazott ezredest, a kérdéses időpontban a 201-es főosztály vezetőjét bízta meg azzal, hogy hozza össze a találkozót. Glemba és Vajtó, miután felvették egymással a kapcsolatot, 2008 júniusában le is bonyolították az eseményt a II. kerületi Vadrózsa étteremben. A találkán jelen volt Laborc és Portik, valamint összekötőik, Glemba és Vajtó. Laborc, Glemba és Vajtó is azt állította a nyilatkozatában, hogy e megbeszélésen érdemi információk nem hangzottak el, csupán sejtelmes, semmitmondó utalások, könnyed puhatolózások. A mintegy egy órás beszélgetést követően Laborcék (Glemba elmondásai alapján) "nem láttak ebben fantáziát", így a Portik-ügy feledésbe merült.

    S akkor most jöjjenek az ellentmondások. (Ebben külön köszönet az ATV ide vonatkozó cikkének.)

    Ellentmondás van rögtön abban, hogy hányszor került sor találkára. Az ügy szereplői egyöntetűen úgy emlékeznek, hogy egyszer, s nem többször. Laborc Sándor: "Egyszer találkoztam valahol Budán, nyilvános helyen negyed magammal Portik Tamással." Ezzel szemben a nyilvánosságra hozott felvételek két megbeszélést rögzítettek, egy június 23-ait és egy 26-ait. A 26-ain hangzott el Laborc szájából, hogy: "A múltkori (találkozó) azért volt jó, mert csomó minden olyan, hogy valahogy összeraktuk a különböző puzzlekat." 

    Ide tartozik a kapcsolattartás mikéntje. Laborc a meghallgatáson azt állította, hogy "amennyiben bármi olyan jellegű dolog felmerül akár az ő részéről, akár a mi részünkről - ugye itt névjegykártyacsere nem volt, nekünk nem volt módunk, nincs is illetékességünk, hogy nyomozzunk bárki után, ezért amikor megkérdeztük, hogy hogyan tovább, azt mondta, hogy Vajtó Lajoson keresztül, bármi van, akkor vagy ő jelentkezik, vagy mi jelentkezünk. Erre nem került sor." Ezzel szemben a hanganyag tanúsága szerint Glemba adott egy telefonszámot Portiknak e célból. A szám működéséről ott, a helyszínen meg is bizonyosodtak. 

    Az Országgyűlés nemzetbiztonsági tanácsa előtt Laborc azt állította, hogy Portik semmi érdemi információt nem közölt velük. A felvételek tanúsága szerint azonban a főigazgató a megbeszélés után Glembának aranybányaként írta le mindazt, amit az alvilági figurából ki lehet szedni.

    Laborc a meghallgatásán többször is hangsúlyozta, hogy világosan tisztázta Portikkal, hogy a hivatal nem tud mit felajánlani, s nem szeretné, ha az NBH-n belül bármiféle kapcsolatépítés kezdődne el az alvilági körökkel. A hanganyag szerint azonban a főigazgató ezt mondta a bűnözőnek: "Mindenféleképpen egy ilyen interaktív kapcsolatot szeretnék kezdeményezni, ami ahhoz kell, hogy tényleg minél hosszabb távon tudjunk együttműködni."

    A meghallgatáson szóba került, hogy Portik Tamás baloldali elkötelezettsége ismert volt-e a főigazgató előtt. Laborc természetesen azt állította, hogy nem. Ám a felvételek szerint Portik a következőt mondta a találkozón: "Nekünk az lenne a dolgunk, hogy erősítsük meg a miniszterelnök urat (Gyurcsány Ferenc) a székében, vagy magában legalább az MSZP-t." 

Laborc Sándor

 
 
    A Portik-Laborc ügy kapcsán mindenképp el kell mondani, hogy a hangfelvételen nagyon súlyos kijelentések hangoznak el azzal kapcsolatban, hogy a jobboldali politikusokat hogyan keverné Portik különböző botrányokba. Történjen ez kábítószerrel, vagy azzal, hogy "kupiba" viszik őket. Portik: "Én magamtól is... csinálhatok ilyet a későbbiekben, mert a kuplerájban is érdekelt vagyok… magam is megoldhatom?... készüljön-e felvétel, például." Mindez azt a közös politikai célt szolgálta volna, hogy a 2010-es választásokat követően is az MSZP alakíthasson kormányt. (Itt merül fel az a kérdés, hogy vajon, amennyiben a hangfelvételek igazak, Laborc Sándor saját döntése nyomán, vagy az MSZP felsőbb köreiből érkező utasításra cselekedett-e. Ezzel részletesebben a következő bejegyzésemben fogok foglalkozni.) Ennek ismeretében tette fel Gulyás Gergely a kérdését, hogy szó volt-e az akkori ellenzéki politikusokra nézvést terhelő adatokról. Laborc természetesen azt mondta, hogy nem, és emlékezne rá, ha ilyen témában bárki tett volna kijelentés. 

    Akárhogy is nézzük, azt mindenképpen látnunk kell, hogy ez az ügy a velejéig bűzlik. Annyi mocsok halmozódott fel ennek kapcsán, hogy méltán lehetne pályázni vele a "Rendszerváltás utáni legundorítóbb ügylet" kitüntetésre. Hogy mi lesz ebből, kiderül-e valaha a teljes igazság, fene se tudja. De hogy nem lehet szemet hunyni felette, az biztos.

    (Természetesen a cikkben megjelenő kijelentések, melyeknek kapcsán a bíróság vizsgálódhat, nem tekinthetőek tényszerűnek mindaddig, amíg azt a bíróság jogerősen meg nem állapítja.)

Megállapodás a hallgatói szerződésről: előrelépés vagy sem?

    Április 17-én látott napvilágot a hallgatói szerződésről szóló megállapodás (ami hivatalosan, polgárjogi okokból kifolyólag már csak nyilatkozat). Az ezt tartalmazó nyilatkozatot a Felsőoktatási Kerekasztal valamennyi résztvevője - kormányoldalról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK), a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Üzleti Tanács - aláírta.

A Felsőoktatási Kerekasztal

    A megállapodás tartalmazza, hogy az egyetemi oktatásból kikerülők és állami finanszírozásban részesülők kötelező magyarországi munkavállalási ideje a képzési idő egyszerese lesz (kb. 3-6 év, képzéstől függően). Az első verzió szerint ez az idő a mostani duplája lett volna. Mindezt 20 év alatt kell ledolgoznia a munkavállalónak vagy a vállalkozónak. Amennyiben az állami támogatásban részesülő hallgató ezt nem kívánja megtenni, vissza kell fizetnie a képzése költségeit. A megállapodás értelmében e kötelezettség a különböző szakmacsoportoknál eltérő lesz.

A HaHa aktivistái 

    Vegyes érzéseim vannak a megállapodással kapcsolatban. Hiszen egyet tudok érteni Hallgatói Hálózattal (HaHa), ami azt mondja, hogy maga az elv elfogadhatatlan, ezért nem érdemes róla tárgyalni, egyszerűen el kell törölni. A hallgatói szerződés legnagyobb problémája, hogy erőszakkal kényszerít az itthoni munkavállalásra. Ez sérti a szabad munkavállalás jogát, és nem összegyeztethető az EU szabad munkaerő-áramlásának alapelvével sem. Én hiszek a demokráciában, hiszek abban, hogy egy jól működő országban nem kell szerződésekkel meg nyilatkozatokkal rábírni az ifjúságot a maradásra, és hiszek abban is, hogy egy rosszul működő országban, mint amilyen a mienk, sem kell ilyen eszközökhöz folyamodni.

    Van egy fennálló, súlyos társadalmi probléma, ez tény. A kivándorlás soha nem látott méreteket öltött hazánkban. Még '56 után sem volt ennyi az országot elhagyók száma. A Fidesz nagyon jól érzékelte a bajt, csak nem megfelelő eszközökkel nyúlt hozzá. Látta az okot és az okozatot, ám csak tüneti kezeléseket hajtott végre, a betegség forrását nem szüntetette meg.

Kiss Dávid

    A kivándorlóknak viszont csak egy szeletét adják a friss a diplomások. Hogy mekkora szeletét, arról lehet vitatkozni. Mindenesetre Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a Klinghammer István felsőoktatási államtitkár által prezentált adatok szerint a frissen egyetemet végzettek 95%-a vagy nem megy külfödre, vagy 1-2 éven belül visszajön. Ha ezeket az adatokat hitelesnek tekintjük, akkor az egész hallgatói szerződés körüli huzavona szinte jelentőségét veszti. Lehet azt mondani, hogy  nem is lesz olyan nagy változás a hallgatók életében, hogy az itthoni kötelező munkavállalás intézményét ne lehessen bevezetni. Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy akkor minek kellett egyáltalán kitalálni? Sőt mi több, alaptörvénybe foglalni! Vagy ha már bevezették, nem lett volna egyszerűbb visszaszívni az egészet, megnyugtatva ezzel a közvéleményt és pár jó pontot szerezni a Fidesz-táboron kívül is? Ahelyett a veszélyes játék helyett, hogy a Jobbiktól próbál meg a Fidesz potenciális szavazókat elcsábítani? Nem értem, mire volt jó így ez az egész hallgatói szerződés-röghözkötés-nyilatkozat mizzéria.

    De lépjünk túl ezen. Fogadjuk el, hogy márpedig a Fidesz mindenképp be akarja vezetni a hallgatói szerződést. Ebből a szempontból nagyon is örvendetes már a megállapodás ténye is, hát még annak részletei. Bár a hallgatók érdekeit képviselőknek nem sikerült rábírniuk a kormányoldalt, hogy inkább a probléma forrását igyekezzenek megszüntetni, ám így is sikerült elérniük azt, hogyha már mindenképp amputálni kell, legalább az térdből/könyökből történjen, ne tőből. Két nagyon fontos eseményt látok ebben a félsikertörténetben. Az egyik a diákmegmozdulások révén létrejött Felsőoktatási Kerekasztal, a másik Klinghammer István személye.

    A decemberi lázongások és tüntetések hatalmas figyelmet kaptak a médiában, így az emberek szemében is. A Fidesz beletenyerelt valamibe, ami akár véglegesíthette volna a 2014-es választásokon való vereségét. Ennek orvoslására több látszatintézkedés is született (pl. a tandíj és a keretszámok eltörlése, majd más néven való visszacsempészése). Ám talán az egyetlen valódi, és ennek megfelelően a leghatásosabb a Felsőoktatási Kerekasztal létrehozása volt január 11-én. Ennek köszönhetően indult meg végre a párbeszéd a konfliktusban álló felek között. Pontosan ez az, amire szükség lenne máshol is!

Klinghammer István

 
    Az érdemi párbeszéd megkezdéséhez azonban szükség volt egy hiteles, a felsőoktatáshoz közel álló szakértőre, aki meg tudja értetni magát a másik oldallal. Ezt kaptuk meg Klinghammer István felsőoktatási államtitkár február közepi kinevezésével, aki azelőtt az ELTE rektora is volt. Új ember, tiszta lap. Sokan nyugtalankodtak, hogy Klinghammer úr folytatni fogja a méltán közutálatnak örvendő elődje, Hoffman Rózsa példáját. Ám e félelmek szerencsére alaptalannak bizonyultak. Az új államtitkár nagy hévvel és nagy nyitottsággal vetette bele magát a munkába. Erről számoltak be többen is a vele tárgyalók közül. Bár bizonyos kérdésekben ő sem hajlandó engedni, de végre valaki olyan került a megfelelő pozícióba, aki konszenzusképes. Az ő személye hűtötte le annyira a kedélyeket, hogy érdemi tárgyalások vehessék kezdetüket.

    És végül eljutottunk idáig. Egy viszonylag korrekt, konszenzusos megoldásig. Sőt mi több, az április 17-ei közös nyilatkozat értelmében a Felsőoktatási Kerekasztal nem szűnik meg, hanem a jövőben továbbfolynak az egyeztetések a felsőoktatást érintő más kérdésekről is (pl. a felsőoktatás stratégiájának közös meghatározása, a képzési rendszer modernizálása, a finanszírozás mikéntje). Istenem, de jó látni ezt! Bár sok mindennek kellet történnie, sok mindent kellett elszenvednünk, de végre valahára van egy jól, de legalábbis jobban működő része a nagypolitikának. Ezt az együttműködési struktúrát kéne átültetni a politika minden egyes részterületére, legyen szó az egészségügyről, a nyugdíjról, az Európai Unióról, akármiről. Szerintem sokan összetennék a kezüket, ha ez megvalósulna.