Kedves olvasó! Hadd tegyek fel Önnek egy kérdést: véleménye szerint politizál a mindennapokban? Ha a válasz igenlő, egyet kell értenem. Ha azonban nemleges, engedje meg, hogy vitatkozzak.
Ha elzárkózol előle, akkor már nem is lehetsz hatással rá? (forrás:images.sodahead.com) |
Mi lehet a logika azon állítás mögött, hogy valaki nem politizál? Az, hogy nem foglalkozik a politikával. Hidegen hagyja, hogy mit csinálnak azok az öltönyös/kosztümös figurák azokban a hatalmas, díszes épületekben, vagy éppenséggel annyira idegesíti a politikai elitjének tettei és állapota, hogy eldönti, tartozik az egészségének annyival, hogy ezen stresszfaktort kizárja az életéből. A logika tehát ez: ha kirekesztek valamit az életemből, azzal szükségszerűen elvágom magam attól is, hogy a kérdéses szférában cselekedni tudjak. Ha ignorálom a politikát, akkor képtelen vagyok politizálni is.
Amit ez az érvelés nem vesz figyelembe, hogy a politika az emberi kapcsolatokon alapul. Bármely két ember között, akik kapcsolatba kerülnek egymással, kölcsönhatás lép fel. Vegyünk egy példát: a férfi bókol a korábban soha nem látott, csinos nőnek, mondjuk megdicséri a haját. Mit tesz ezáltal? Jelet küld a nőnek. Azt üzeni, hogy a hölgyemény igencsak attraktív, ami őt elkápráztatja. Ezzel a másik fél válaszadási helyzetbe kerül: nyugtázhatja a mondottakat egy mosollyal, fintorogva elfordulhat, esetleg tehet úgy, mintha meg se hallotta volna a szép szavakat. Akármelyik szcenárió következzék is be, a nő mindenképpen informálja a férfit arról, hogy hogyan fogadja az üzenetét, hogyan viszonyul hozzá. Ez alapot szolgáltat a férfinak a döntéséhez, hogy hogyan viselkedjék a továbbiakban. Elkezdjen-e beszélgetni a hölggyel, vagy sem? Meghívja-e egy italra, vagy sem?
A politika megalapozója az emberi kapcsolat, az interakció (forrás: tabletendigital.com) |
A politika alapját, főleg, ha versengő demokráciáról van szó - akárcsak Magyarországon -, az ehhez hasonlatos interakciók adják. Nekem mint politikai cselekvőnek, legyek akár politikus, akár párt, akár maga a politikai elit, az a célom, hogy kapcsolatba kerüljek az egyénnel, Önnel. Miért? Hogy a rokonszenvével, a támogatásával, vagy legalább a más politikai aktoroktól való elzárkózásával segítse azon törekvésemet, hogy hatalmi pozícióba kerülvén megvalósíthassam, amit jónak, követendőnek tartok. Vagy ha nem a felhatalmazási kényszerre gondolunk, hanem mondjuk a hatalom stabilitására, akkor a motiváció az, hogy magát a döntéseim elfogadására ösztökéljem, s megakadályozzam abban, hogy a káromra szervezkedjen. Mi teszi lehetővé a kapcsolatfelvételt? Az, hogy Ön, akárcsak a többi individuum, szerves része az aktuális politikai rendszernek. Azáltal például, hogy itt él, hogy önálló személyisége, szavazati joga van, hogy politikai döntések tárgyává válhat stb. E rendszerből legfeljebb úgy tudna kiszabadulni, ha szakítana a társadalommal, s remeteségbe vonulna. Lássuk be, ez az emberek döntő többsége számára nem járható út.
Miért hibás tehát a politizálástól mentesnek tartott személy ismertetett eszmefuttatása? Mert azt feltételezi, hogy csakis a politika van hatással mindenek felett az individuumra, s fordítva a kommunikáció csak akkor működőképes, ha az egyénnek szándékában áll szólnia a politikához. Nézzük meg a férfi-nő példán keresztül, mit tesz Ön valójában, ha elzárkózik a politikától! Az egyszerűség kedvéért most csak a nálunk is elképzelhető népszerűség-maximalizálási motivációt veszem figyelembe. A férfi, azaz most én mint politikai aktor „bókolok” a nőnek, azaz Önnek, annak érdekében, hogy elnyerve a szimpátiáját előnyt kovácsoljak a politikai céljaim eléréséhez. Ha Ön erre megvető fintorral, azaz a politikai mondanivalómtól való bosszús/haragos elzárkózással, avagy süketséggel, azaz a politikai közlésemre közönnyel válaszol, az jelzésértékű lesz számomra. Azt üzeni, hogy „Houston, baj van!”, a célszemély nem úgy reagált, ahogy szerettem volna. Mire ösztönöz ez engem? Arra, hogy más úton, más stratégiával érjem el magát. Például új témákat, megszólalási módokat, kommunikációs paneleket stb. keressek, amikre Ön jobban rezonál. Ha ezt nem tartom lehetségesnek és/vagy túl nagy energiabefektetéssel járna számomra, akkor pedig arra motivál, hogy találjak mást, aki fogékonyabb az üzenetemre. Akárhogy is, mindenképpen változás áll be a politikai viselkedésemben.
forrás: sweettalkconversation.files.wordpress.com |
Azaz mi történik tulajdonképpen? Megvalósul a kölcsönhatás az egyén és a politikai aktor között. Vagyis azzal, hogy az individuum kirekeszti az életéből a politikát, hatással van arra, amit száműz, akarva-akaratlanul változást indukál a másik oldalon. Paradox módon ezáltal politikai cselekvést hajt végre. Egyszerűbben fogalmazva politizál azáltal, hogy úgy tesz, mint aki nem politizál. Én ebben a szükségszerű, az egyén üzenetközlő szándékától független kölcsönhatásban látom az értelmét Arisztotelész „zoón politikon" elméletének, miszerint az ember determináltan politikai lény. Nézetem szerint tehát Ön, kedves olvasó, a jelen pillanatban is, mint mindenkor, gondoljon akármit vagy akár semmit a politikáról, azt teszi, amit emberi lényéből adódóan muszáj tennie: menthetetlenül politizál.
(Címbeli idézet: Depresszió - Ma éjjel című szám)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése