Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Jávor Benedek bejelentik az LMP frakciójából való kilépésüket. Forrás: mno.hu |
A Corvinuson töltött első félévemben, az első politológiai tárgy, a ’Magyar politikai rendszer’ keretében, annak is az első óráján már elhangzott amaz politikatudományi axióma, hogy a politikusok, pártbeli tömörülések számára a legnagyobb veszélyt nem a más pártban politizáló, hanem a párton belüli ellenzék jelenti. Merthogy naivitás lenne bedőlni azon idealizált képnek, hogy a párt mint olyan homogén szervezetet alkot. Ugyanúgy megtalálhatóak benne az egyes ügyekről eltérően gondolkodó csoportok, hatalmi központok, amik ugyanúgy egymás ellensúlyaiként és ellenfeleiként funkcionálnak, mint az megfigyelhető – magasabb szinten – a kormánypárt(ok)-ellenzék dichotómia esetében. A hazai politikából az egyik legszembetűnőbb bizonyíték erre az LMP kettészakadása volt, de természetesen még számtalan példával lehetne alátámasztani az állítást. Hogy csak egyet említsek: ugye nem gondoljuk, hogy Áder János köztársasági elnöki újrajelölése kapcsán ne csaptak volna össze a Fideszen belüli érdekcsoportok azért, hogy Ádert, Balog Zoltán emberminisztert vagy éppen a politikafogyasztó lakosságot a bajusztalanságának fura élményével sokkoló Kövér László házelnököt jelöljék e pozícióra? Látható, ha egy oly nagy és kiterjedt szervezettel bíró mamutot, mint amilyen egy párt, hatékonyan, a hitelesség percepcióját közvetítve kívánunk vezetni, kulcsfontosságú momentum a belső ellenzék kezelése, annak elérése, hogy a fősodortól eltérő erőközpontok egyike se legyen képes túlságosan nagy teret nyerni. Ennek kiterjedtebb, de logikájában mindenképpen hasonló változatát adja, amikor párt és párt között kéne egységet képezni a vezetettek és a regnáló establishment érdekében.
Pénzváltó Nikolett: A stabilitás esélye Észak-Irakban – Iraki Kurdisztán 2011 után című munkája alapján e tekintetben a Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRK) területén nem teljesít jól a három releváns párt, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP), a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK), illetve a Mozgalom a Változásért (Gorrán). Ezt mi sem illusztrálja érzékletesebben, minthogy az utóbbi a PUK-ból vált ki és önállósodott.
A Kurdisztáni Regionális Kormányzat logója. Forrás: cabinet.gov.krd |
Túl mindazon veszélyek taglalásán, amiket a szerző részletes szakmaisággal kifejt írásában, egy további tényezővel árnyalnám a tanulmányt.
Ha beszélnek is, a különbségek oly nagyok az egyes oszlopok tagjai között, hogy jó eséllyel nem fogják megérteni egymást. Forrás: briantracy.com |
Ehelyett mi történik jelenleg a KRK-ban? A pártok két szinten is megosztanak: egyrészt horizontálisan a politikai életben, másrészt vertikálisan a társadalom vetületében. Horizontálisan azáltal, hogy az ideológiai és pragmatikus kérdések mentén a politikai térben is konfliktusokat gerjesztenek egymás között, egymással versengve, vertikálisan pedig azáltal, hogy a horizontális megosztás révén nem kínálnak a választói csoportoknak olyan alternatívát, ami kitörést jelenthetne az oszloposodás csapdájából. Ha a pártok nem teszik félre az ellentéteiket, akkor a társadalom is a már meglévő törésvonalak mentén fog polarizálódni, mivel nem tehet mást, mivel nem nyer teret azon gondolkodásmód, ami az árokásás helyett azok betemetését tűzné ki célul.
A polarizációs politika nem ördögtől való, azonban csak bizonyos körülmények között szolgálja az ország érdekeit. Forrás: cdn.meme.am |
Mindebből úgy tűnhet, hogy elvetem a polarizációs, árokmélyítő, az oszloposodást erősítő politizálást. Ezt azonban csupán a KRK jelenlegi politikai körülményei és célkitűzései szempontjából nem tartom követendőnek. Ezzel szemben kifejezetten kívánatos tud lenni az ilyetén való politizálás akkor, ha az állam és a társadalom érdekét az szolgálja leginkább, hogy a politika meg- és bemutassa a különböző társadalmi csoportok karakterét, sajátságait, érdekeit, illetve azt, hogy mindezekre milyen hatással van/lenne egy, a másik csoportot reprezentáló politikai törekvés sikeressége. Egy jól működő, stabil demokráciában különösen hasznosnak bizonyulhat, ha ezen törésvonalak és konfliktusok mibenlétét, diskurzusát, működési mechanizmusát a politika képes feltárni. A KRK mint autonómiára és elismertségre törekvő államkezdemény érdekei viszont pont ennek ellenkezőjét tennék kívánatossá. Addig, amíg a kurd pártok ezt nem ismerik fel, s ameddig nem születik meg a szereplőkben az egységként való cselekvésre való hajlandóság s erős elköteleződés, addig – véleményem szerint – a KRK politikai erőfeszítései – hosszú távon legalábbis – kudarcra vannak ítélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése