2017. január 5., csütörtök

A belső megosztottság csapdája a kurd politikában


Szabó Tímea, Karácsony Gergely és Jávor Benedek
bejelentik az LMP frakciójából való kilépésüket.
Forrás: mno.hu
     A Corvinuson töltött első félévemben, az első politológiai tárgy, a ’Magyar politikai rendszer’ keretében, annak is az első óráján már elhangzott amaz politikatudományi axióma, hogy a politikusok, pártbeli tömörülések számára a legnagyobb veszélyt nem a más pártban politizáló, hanem a párton belüli ellenzék jelenti. Merthogy naivitás lenne bedőlni azon idealizált képnek, hogy a párt mint olyan homogén szervezetet alkot. Ugyanúgy megtalálhatóak benne az egyes ügyekről eltérően gondolkodó csoportok, hatalmi központok, amik ugyanúgy egymás ellensúlyaiként és ellenfeleiként funkcionálnak, mint az megfigyelhető – magasabb szinten – a kormánypárt(ok)-ellenzék dichotómia esetében. A hazai politikából az egyik legszembetűnőbb bizonyíték erre az LMP kettészakadása volt, de természetesen még számtalan példával lehetne alátámasztani az állítást. Hogy csak egyet említsek: ugye nem gondoljuk, hogy Áder János köztársasági elnöki újrajelölése kapcsán ne csaptak volna össze a Fideszen belüli érdekcsoportok azért, hogy Ádert, Balog Zoltán emberminisztert vagy éppen a politikafogyasztó lakosságot a bajusztalanságának fura élményével sokkoló Kövér László házelnököt jelöljék e pozícióra? Látható, ha egy oly nagy és kiterjedt szervezettel bíró mamutot, mint amilyen egy párt, hatékonyan, a hitelesség percepcióját közvetítve kívánunk vezetni, kulcsfontosságú momentum a belső ellenzék kezelése, annak elérése, hogy a fősodortól eltérő erőközpontok egyike se legyen képes túlságosan nagy teret nyerni. Ennek kiterjedtebb, de logikájában mindenképpen hasonló változatát adja, amikor párt és párt között kéne egységet képezni a vezetettek és a regnáló establishment érdekében.

     Pénzváltó Nikolett: A stabilitás esélye Észak-Irakban – Iraki Kurdisztán 2011 után című munkája alapján e tekintetben a Kurdisztáni Regionális Kormányzat (KRK) területén nem teljesít jól a három releváns párt, a Kurdisztáni Demokrata Párt (KDP), a Kurdisztáni Hazafias Unió (PUK), illetve a Mozgalom a Változásért (Gorrán). Ezt mi sem illusztrálja érzékletesebben, minthogy az utóbbi a PUK-ból vált ki és önállósodott.

A Kurdisztáni Regionális Kormányzat logója. Forrás: cabinet.gov.krd

     Túl mindazon veszélyek taglalásán, amiket a szerző részletes szakmaisággal kifejt írásában, egy további tényezővel árnyalnám a tanulmányt.

   
Ha beszélnek is, a különbségek oly nagyok az egyes
oszlopok tagjai között, hogy jó eséllyel nem fogják
megérteni egymást. Forrás: briantracy.com
  Irakban, a KRK-ban is erősen oszloposodott társadalmat találunk. Mit jelent ez? Azt, hogy a lakosság mélyen megosztott bizonyos változók mentén, s egymástól a legtöbb tekintetben elszeparáltan működő csoportokba, oszlopokba rendeződik, melyek között a különbségek az identitás szintjéig érnek, példának okáért a szavazás tekintetében. A tanulmányban leírt okok, a kurdok lakta területek és a kurd politika céljai (a kurd autonómia hosszú távú fenntartása és megerősítése, annak elfogadtatása a nemzetközi közösséggel, a térségi politikai aktorok – legfőképpen természetesen Bagdad – s az ISIS jelentette veszélyek eliminálása, a migráció káros hatásainak kezelése, a gazdasági problémák orvoslása stb.) alapján a pártok feladata az kéne legyen, hogy a társadalom egészét karolják fel és képviseljék. Azaz, hogy meghaladják ők maguk az oszlopokban való gondolkodást, s erre neveljék a választói bázisukat is. Miért? Mert a belső megosztottság ebben a politikai szituációban erőforrásokat von el azon cselekvésektől (pl. a két hagyományos párt, a KDP és a PUK alatt működő katonai szervezetek valódi integrációjától a hatékonyabb és egységesebb fellépés érdekében), melyek meghozatala szükséges lenne mindazon célok eléréséhez, amiket fentebb talál az olvasó. 

     Ehelyett mi történik jelenleg a KRK-ban? A pártok két szinten is megosztanak: egyrészt horizontálisan a politikai életben, másrészt vertikálisan a társadalom vetületében. Horizontálisan azáltal, hogy az ideológiai és pragmatikus kérdések mentén a politikai térben is konfliktusokat gerjesztenek egymás között, egymással versengve, vertikálisan pedig azáltal, hogy a horizontális megosztás révén nem kínálnak a választói csoportoknak olyan alternatívát, ami kitörést jelenthetne az oszloposodás csapdájából. Ha a pártok nem teszik félre az ellentéteiket, akkor a társadalom is a már meglévő törésvonalak mentén fog polarizálódni, mivel nem tehet mást, mivel nem nyer teret azon gondolkodásmód, ami az árokásás helyett azok betemetését tűzné ki célul. 

A polarizációs politika nem ördögtől való, azonban csak
bizonyos körülmények között szolgálja az ország
érdekeit. Forrás: cdn.meme.am 
   Mindebből úgy tűnhet, hogy elvetem a polarizációs, árokmélyítő, az oszloposodást erősítő politizálást. Ezt azonban csupán a KRK jelenlegi politikai körülményei és célkitűzései szempontjából nem tartom követendőnek. Ezzel szemben kifejezetten kívánatos tud lenni az ilyetén való politizálás akkor, ha az állam és a társadalom érdekét az szolgálja leginkább, hogy a politika meg- és bemutassa a különböző társadalmi csoportok karakterét, sajátságait, érdekeit, illetve azt, hogy mindezekre milyen hatással van/lenne egy, a másik csoportot reprezentáló politikai törekvés sikeressége. Egy jól működő, stabil demokráciában különösen hasznosnak bizonyulhat, ha ezen törésvonalak és konfliktusok mibenlétét, diskurzusát, működési mechanizmusát a politika képes feltárni. A KRK mint autonómiára és elismertségre törekvő államkezdemény érdekei viszont pont ennek ellenkezőjét tennék kívánatossá. Addig, amíg a kurd pártok ezt nem ismerik fel, s ameddig nem születik meg a szereplőkben az egységként való cselekvésre való hajlandóság s erős elköteleződés, addig – véleményem szerint – a KRK politikai erőfeszítései – hosszú távon legalábbis – kudarcra vannak ítélve.