2016. november 2., szerda

Az Iszlám Állam mint az önidentitásunk (újra)felfedezésének segítője

Figyelem, a bejegyzés felkavaró képet tartalmaz!

A Bataclan a terrortámadás után.
Forrás: documentingreality.com
     Kétségtelen tény, hogy az Iszlám Állam (IS) napjaink egyik legfontosabb, legégetőbb problémái közé tartozik úgy a Közel-Keleten, mint az euroatlanti térségben. Ugyanakkor az IS léte, sikerének titkai és veszélyei az egyik legkomplexebb témáját adják a mai közbeszédnek. Éppen ezért fontos és mindenképpen előremutató, ha születnek olyan munkák, mint Arany Anett, N. Rózsa Erzsébet és Szalai Máté ’Az Iszlám Állam – Következmények’ című tanulmánya, mely részleteiben és összefüggéseiben elemzi a szervezet kialakulását, környezeti viszonyait, mozgási és cselekvési terét, illetve működésének hatásait. 

  A legtöbben az IS kapcsán csupán a negatívumokra koncentrálnak, ami érthető is. Kinek jutna eszébe arról gondolkodni, hogy mit profitálhatunk az IS térnyeréséből, amikor tömegeket mészárolnak le a Bataclanban, vagy amikor egy agymosott kisgyermek az IS katonájaként hidegvérrel túszokat végez ki? Azonban az első sokk elmúltával, ha meg akarjuk érteni a jelenséget s benne magunkat, érdemes belegondolni: vajon van-e mindennek pozitív oldala?






     Véleményem szerint van; ez pediglen az öntételezésünk, az önidentitásunk hangsúlyosabb előtérbe kerülése. Johann Gottlieb Fichte német filozófus gondolatait hívom segítségül az állításom alátámasztására. 

Johann Gottlieb Fichte. Forrás: wikimedia.org
     Fichte azon kérdést teszi fel olvasóinak, hogy vajon hogyan jutunk öntudatra. Mit jelent arról tudni, hogy létezünk, hogy én én vagyok, egy autonóm személyiség, saját vágyakkal, akarattal, értékvilággal? Hogyan jutok el például én odáig, hogy kimondhassam: Petróczi Rafael vagyok, nem csupán egy az emberek sokaságában. Fichte az akarást teszi meg ennek origójaként. Az egyénnek akarnia kell, hogy önálló egyéniség válhassék belőle. Ez azonban nem történhetne meg, amennyiben az egyén akarata nem lenne képes akadályokba ütközni, másképpen nem is lehetne akarás. Az akadályt pedig mindaz képezi, ami nem-én, azaz – praktikusan – a más egyének akarata. Az akarást tehát – a más szabad és eszes lényekkel való heterogén interakcióink révén – mint akarást váltja ki belőlünk a környezetünk. Egyszerűbben szólva: az ember a másokkal való konfliktusok által lesz önálló egyéniség. Példának okáért, amikor a gyermek megtagadja a szülői kérést – ne focizz a lakásban és társai – azáltal megkülönbözteti magát másoktól, elsősorban magától a szülőtől.

     Ugyanez történik az IS kapcsán is, csak nem direkten az egyéni, hanem a kulturális és a civilizációs öntételezés terén. Adott egy eltérő gondolkodásmóddal és akarattal rendelkező szervezet, mely a belső logikájából és saját identitásából fakadóan támadólag lép fel a nyugati világgal szemben, a mi szemszögünkből megbocsáthatatlan bűncselekményeket hajtva végre. S mi a válasza erre a nyugati civilizációnak, úgy a közvéleménynek, mint a politikának? Hogy ez borzalmas, elfogadhatatlan. Szörnyülködünk a terrortámadásokon, definiáljuk, hogy mi ezzel szemben ezt meg ezt gondoljuk a világról, a társadalomról s benne önmagunkról. Vezető politikusok élőlánccal tiltakoznak az IS tevékenysége ellen, kifejezvén, hogy a nyugati rend alapja az emberek élethez való joga, a vallási üldöztetéssel szembeni állásfoglalás, a konfliktusok lehetőségekhez mérten emberhez méltó rendezése és megannyi más dolog. A kormányaink haderőt vezényelnek az IS visszaszorítására, légicsapásokat intéznek a területén, országaikban ezzel egy időben biztonsági intézkedéseket foganatosítanak, ezáltal igyekezvén szavatolni állampolgáraik védelmét. Mi ez, ha nem az identitásunk újrafelfedezése, megerősítése egy másik féllel, egy másik akarattal való ütközés révén?

A megvalósult öntételezés: menet vezető politikusok részvételével a Charlie Hebdo szerkesztőségét ért merénylet után.
Forrás: redalertpolitics.com

     Az ember társas lény, az egymással való interakciói révén válik egésszé és változik folyamatában is. Ugyanakkor az emberiség heterogén mivoltának inherens eleme a csoportképzés, a hasonlóság keresése, a hasonlóval való kapcsolat kiépítése. E hasonlóság, a gondolkodásban, az értékvilágban, az identitásban meglévő közös elemek adják a csoportképzés alapzatát, amit újra és újra, időről időre fel kell fedeznünk és meg kell erősítenünk magunkban ahhoz, hogy társasági mivoltunkból fakadóan egészségesen tudjunk létezni, ne pediglen magányos, elveszett lelkekként bolyongjunk a mindennapokban. Az IS jelentette fenyegetés – ebben az értelmezésben – globális szinten erősíti a civilizációnk közös elemeit, az összetartozás érzését, hozzásegítve minket ahhoz, hogy mint autonóm csoportosulás, mint közösség képesek legyünk betölteni a funkciónkat.