2014. december 20., szombat

Ment-e a demokráciánk a tüntetésekkel előrébb?


    Az október óta tartó tüntetéssorozat kapcsán a kormánypárt egyik vesszőparipája az, hogy láthatjuk, "Magyarország normálisan működő európai demokrácia, hiszen bárki korlátozás nélkül élhet a gyülekezés jogával véleménye kifejezésére". (http://nol.hu/belfold/netado-deutschot-sem-gyozte-meg-rogan-modositoja-1495319) Most arra teszek kísérletet, hogy megnézzem, ezen utcai demonstrációk valójában mennyire fejlesztik a magyar demokráciát, pontosabban a demokratikus politikai kultúrát.

Valóban normálisan működő demokrácia lennénk? (forrás: http://blogs.thenews.com.pk/)

 
    Ennek érdekében fontos a biztonságvágy és a szabadságvágy fogalmainak elkülönítése. A biztonságvágy olvasatomban az egyén saját és szűk környezete életének, életfeltételeinek javulását hivatott elősegíteni, míg a szabadságvágy általánosabb érvényben és tágabb körre hatást gyakorlóan lép fel bármily vélt vagy valós sérelem ellen. Az előbbi tehát pragmatikus, utóbbi értékalapon lép működésbe. A kérdés: mi az összefüggése ennek a demokráciánk milyenségével? Itt kell megemlítenem, hogy a demokrácia ideáltipikus, maximalista modelljét alkalmazom, amiben sok más mellett (pl. alkotmányosság, hatalommegosztás, népszuverenitás és népképviselet, jogállamiság és jogegyenlőség, emberi és kisebbségi jogok intézményesített védelme, többpárti versengés rendszeres, szabad és tiszta választásokkal) jelen van a demokratikus politikai kultúra, azaz az emberek attitűdje, gondolkodásmódja, hozzáállása a demokratikus rendszerhez és a benne játszott szerepükhöz. (Karácsony Gergely, Politikai kultúra és törésvonalak tananyag diasora) Ennek manifesztációja lehet, hogy van-e civil társadalom, benne plurális média, van-e participáció és jogkövetés, van-e átlátható és nyitott közigazgatás. (Gallai Sándor, Politikai rendszerek tananyag diasora)

A politikai kultúra lényege az egyének gondolkodásmódja (forrás: img2.wikia.nocookie.net)

Szabadság vagy biztonság?
 (forrás: http://lenka.mk)

    Mi segíti elő a felsoroltak kialakulását, megerősödését: ha a biztonságvágyunk vagy a szabadságvágyunk az erősebb? A biztonságot preferálók csak akkor fognak szót emelni a plurális média mellett, ha az érzékelt rendellenességek következtében nem tudnak olyan műsorokat fogyasztani, amik az ízlésük, a preferenciájuk szerint való. Például, ha a reklámadó következtében lekerülne a műsorról a Barátok közt, az veszélyeztetné egy kedvelt tevékenység folytatását. Ezzel szemben a szabadságot preferálók már akkor is felemelik a hangjukat, ha olyan tendenciákat vélnek felfedezni, amik valamilyen általuk vallott értéket veszélyeztetnek. Például a reklámadó kapcsán azt sejtik, hogy a cél az ellenzéki mentalitású RTL Klub ellehetetlenítése, ami ütközik azon értékkel, hogy az állampolgár a médiában egyenlő eséllyel tájékozódhasson a különböző vélemények forgatagában. A biztonságvágy pragmatikussága okán tehát csak akkor nyilvánul meg kényszerítő szándékként, ha a politikai gyakorlat átüti az ingerküszöböt. A szabadságvágy értékalapúsága okán azonban már akkor is közbelép, amikor a politikai gondolkodásmód, az értékvilág nem összeegyeztethető azzal, amit az egyén vagy azok egy csoportja képvisel. Így ez utóbbinak alapvetően nagyobb és időben folytonosabb a befolyásolási potenciálja a politika irányába, hiszen akkor és olyan területeken is normatív követelményeket támaszt a mindenkori hatalommal szemben, ahol az előbbi nem vagy csak időszakosan. Azaz a szabadságvágy alkalmasabb a demokratikus politikai kultúra kialakítására, megerősítésére, ezáltal pedig a demokrácia minőségi fejlesztésére.

    Hol is helyezkedünk el mi a biztonság-szabadság skáláján? Ferge Zsuzsa 2010-es, a Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek munkája alapján egyértelműen a biztonság oldalán. " Ferge Zsuzsa több helyütt kimutatja, hogy a magyar társadalom számára a biztonság a meghatározó érték, és a magyarok a közép-kelet-európai összevetésben éppen az alacsony szabadságigényükkel tűnnek ki." (Lakner Zoltán, Négy fordulat, Jelenkor Kiadó, 2014. 29. old.) 

    Ezen jelenség az egyik oka azoknak, amik a baloldali ellenzék sikertelensége mögött húzódnak. Az egykori Összefogás szereplői pont az emberek szabadságigényére számítva építették fel a demokráciát, a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerének helyreállítását középpontba helyező kampányaikat. Ám ezekre a társadalom már csak azért sem rezonált, mert a többség számára nagyobb jelentőséggel bírt a pénzügyi biztonságot ígérő rezsicsökkentés, mint a demokratikus intézményrendszer változásai kapcsán (lásd pl. Alkotmánybíróság) felmerülő elvi aggályok. 

Mi váltja ki a tiltakozást, a biztonság vagy a szabadság iránti igény?
(forrás: MTI fotó, Marjai János)
    Talán nem okozok nagy meglepetést, ha azt mondom, véleményem szerint a mostani tüntetéssorozat is inkább a biztonság vágya felől érthető meg. Bár mind a két preferencia megtalálható a megmozdulásokon, ám ha megnézzük, az emberek elsősorban és döntően a túlterjeszkedő állam ellen lépnek fel, amiről úgy vélik, az már a saját és mások egzisztenciáját veszélyezteti. Milyen témák kerülnek napirendre? Netadó, korrupció, magánnyugdíjvagyon, gyermekéhezés, elszegényedés, költségvetés és még sorolhatnám. Hogyan kerülnek a napirendre? Úgy, mint a pofátlanság netovábbja; úgy, mint az életünkbe belemászó hatalom; úgy, mint a saját és mások biztonságát veszélyeztető politikai irányvonal, amit el kell tüntetni. Kevésbé úgy, mint a pofátlanság netovábbja, ami ütközik az értékvilágunkkal. Az "Orbán, takarodj!" ennél fogva elsődlegesen azt üzeni a miniszterelnöknek, hogy adja át a helyét olyasvalakinek, aki biztosítja a tüntetők számára a stabil egzisztenciát, s csak másodlagosan azt, hogy adja át a hatalmat másnak, aki nagyobb szabadságot garantál. 

Mit kíván kezelni a tiltakozási hullám, az okot vagy az okozatot?
(forrás: http://www.risksa.com)
    A domináns, elementáris erővel bíró indikátora a tiltakozásoknak tehát a biztonság iránti igény. Így az elején idézett Deutsch-kijelentéssel csak félig értek egyet. Való igaz, Magyarországon demokrácia van, de nem mondható, hogy normálisan működő, ha a demokratikus politikai kultúra oldala felől közelítünk a tüntetésekhez. Azok csupán félutas megoldások, felemás válaszok az empirikusan érzékelhető demokráciadeficitekre. Ezen megoldások ennek megfelelően nem fejlesztik oly mértékben a demokráciát, mint a szabadságvágy indikátorával lehetne. Továbbmegyek, ezek olyan válaszok, amik a túlterjeszkedő államhatalom kiépülését és oly hosszú ideig tartó sikeressségét hivatottak korrigálni. Ez pediglen pontosan az, ami egy szabadságközpontúbb társadalomban - a politikára való nagyobb befolyásolási potenciál miatt -, s így egy erősebb, stabilabb demokratikus politikai kultúrával rendelkező országban  jóval kisebb eséllyel történne meg. Így a hazai tiltakozási hullám sokkal inkább az okozatot, - a túlterjeszkedő állam intézkedéseit - kívánja kezelni, s csak marginálisan az okot, - a gondolkodásmódot, az értékvilágot a kormányon lévők és a társadalom fejében, aminek következtében kiépülhetett és sikeres maradhatott eleddig a túlterjeszkedő állam koncepciója.