2016. szeptember 30., péntek

A politikai kommunikáció professzionalizálódásának elburjánzása – avagy mire szavazunk október 2-án?


     A jelen írás reflexió Dunay Pál: Biztonságpolitika – ha lenne… című, a HVG hasábjain megjelent cikkére. [1] A szerző egy olyan jelenséget állít írásának fókuszába, amit én úgy hívnék, hogy a politikai kommunikáció professzionalizálódásának elburjánzása. Mert miről is szól e jelenség? Arról, hogy a tömegpártok leáldozásával, a néppártok felemelkedésével, a demokratizálódási hullámokkal, a meghatározott értékrendi irányok mentén szerveződő nemzetközi intézményrendszer fejlődésével egyre fontosabbá vált, hogy a politikai aktorok minél szélesebb felületen, minél hatékonyabban tudják elérni a már meglévő és a még maguknak megnyerni kívánt tömegeket, választói csoportokat. Az új helyzetek új megoldásokért kiáltottak, a politikai elit pedig – nem csak hazánkban – sikeresen alkalmazkodott. A változás egyik eleme, hogy a politika kifinomult eszközökkel igyekszik igaznak feltüntetni a látszatot, még ha az szembe is megy a valósággal. A szavazó pedig – tisztelet a kivételnek – nem a valóságra, hanem a látszatra szavaz. Például annak a látszatára, hogy ki a nemzeti, ki védi meg őt, ki a kormányképes stb. S csak kevesen járnak annak utána, hogy a vélelmeik mennyire támaszthatóak alá tényekkel, adatokkal, empíriával. 

Forrás: https://international.tau.ac.il/ma_political_science [2016. 09. 30.]
    
    A politika persze soha nem volt mentes a látszatteremtéstől, nincs új a nap alatt. Elég az ókori Róma principátusi rendszerére gondolnunk, ahol Augustus megannyi külsőséggel igyekezte leplezni egyeduralmát. A mostani kormányzat pediglen modern eszközökkel (ld. professzionális kommunikáció, a médiaviszonyok, a közjogi rendszer, az intézmények átalakítása stb.) hasonlóképpen a látszatteremtést segíti elő a szavazók megnyerése érdekében. És – morális aggályai ellenére – a belpolitikai térben a hatalmi szempontok alapján e metódus legitimnek tekinthető. Nem kell, hogy a különböző policy területeken, mint amilyen az oktatás, az egészségügy, vagy épp a cikk megírásának kiindulópontjául szolgáló kül- és biztonságpolitika, tökéletesen teljesítsen a kormányzat. Bőven elég neki az, ha egy parlamenti 2/3-ot eredményező tömeg elhiszi neki, hogy itt minden a lehető legnagyobb rendben van. Vagy ha nincs is, ez a legtöbb, ami elérhető az adott körülmények között, s mindenki más még ennyire se lett volna képes. Vagy ha túl kockázatos egy téma jelenléte számára, akkor a napirend alakításával elfedje azt. 

Forrás:
http://quotesgram.com/
[2016. 09. 30]
    Ami viszont megengedhető és józan ésszel – még ha kissé erőltetetten is – igazolható, az már nem fér meg a politika oly területein, ahol nem csak az istenadta népre van elsősorban hatással a politizálás minősége, hanem más országok, fontos emberek, más nemzetek politikai elitjének véleményére, viszonyulására, s így közvetve Magyarországra is. A kül- és biztonságpolitika pediglen tipikusan ilyen közeg. Itt a politika = látványkonyha képlet, ahogy Dunay érzékletesen megfogalmazza, visszatetszést szül, ami előbb vagy utóbb konkrét döntések, határozatok, direkt hatások formájában a látványhajhász kukta fejére hull vissza. A cikkíró fel is sorol pár példát ezen folyamat relevanciájának igazolására. 




    Mi történik tehát a 2010-es kurzusváltás óta? Az, hogy a kormányzó hatalom feláldozta az érdemi tartalmi és konzekvens politikai gyakorlatot a policy területek oly szegmenseiben, ahol ez már az országnak mint entitánsnak képes károkat okozni. A tartalom konkrétan a kül- és biztonságpolitikában oly értelemben nem változott, hogy a vállalt kötelezettségeinket - ahogy Dunay rámutat - akárcsak korábban, most is, azóta is hanyagoljuk. Abban az értelemben viszont igen, hogy a kül- és biztonságpolitika – ahogy az már szinte elemzői közhellyé nőtte ki magát – belpolitikai tartalommá, annak egyik alrendszerévé lett. Ez viszont csak úgy valósulhatott meg, hogy az utóbbi számító, hatás- és szavazatvadász, mégis igazolható logikáját és szabályrendszerét a regnáló hatalom ráerőszakolta az előbbire. Így jutunk el a politikai kommunikáció professzionalizációjának évek óta és ma is látható, egyre aggasztóbb elburjánzásához. S újabb állomásként október 2-án is minden bizonnyal ezen folyamat legitim mivoltát fogja megerősíteni a magyar nép, mely ismételten erős alapot fog szolgáltatni a Fidesz-KDNP pártszövetségnek arra, hogy 2018-ra készülvén is csak annyit kelljen mondania: „Folytatjuk!”



[1]  Dunay Pál, 2015: Biztonságpolitika – ha lenne… http://hvg.hu/velemeny/20151001_Biztonsagpolitika__ha_lenne [2016. 09. 18.]