Szavazzunk-e 2014-ben?

    Nemrég egy elég szomorú adatra lettem figyelmes. A mai magyarok több, mint 50%-a a jelen gondolatai és érzései alapján nem menne el szavazni 2014-ben. Persze ez nem újkeletű dolog. Mindig is voltak és lesznek a politikától még a választás szintjén is elhatárolódók. Ám nem mindegy, hogy milyen a szavazók és a nem szavazók aránya.

    Szavazzunk-e 2014-ben? Egyáltalán szavazzunk-e bármikor is? Szavazzunk-e azokra, akiket utálunk (gyűlölünk), főleg akkor, ha joggal tesszük? Én felelőtlenségnek tartom már e kérdések felvetését is! Hiszen szavazni véleményem szerint állampolgári kötelességünk. A demokratikus szavazáson való részvétel alapvető politikai jogunk (tekintsünk most el attól a vitától, hogy a külhoni magyarok körül kialakult helyzet milyen fényt vetít előre a 2014-es választásokra). Megszenvedtünk érte! Harcoltunk érte! Nem is egyszer! A rendszerváltáskor sikerült végre elérnünk az áhított általános, egyenlő, titkos szavazati jogot, nagyon remélem, hogy hosszú időre. Ne hagyjuk veszni azt, amiért előző generációk sora senyvedett rabságban, elnyomásban, diktatúrában. Ne hagyjuk veszni azt, amiért eleink oly nagy hévvel küzdöttek 1848-49-ben vagy 1956-ban. S ez csak két példa a sok közül...

    Én megértem a politikából kiábrándult embereket, tényleg! Megértem azokat, akik azt mondták: Gyurcsány takarodj! Vagy akik most azt mondják: Orbán takarodj! És megértem azt is, ha valaki azért nem akar elmenni szavazni, mert kiábrándult a politikából, mert nem talál olyan hiteles pártot és/vagy politikust, akire teljes szívvel tudná leadni a voksát.

    Ahogy egyre többet és többet foglalkozom a politikával - például ennek a blognak a kapcsán -, egyre jobban kezdem meglátni és felfogni, hogy mennyi szenny és mocsok fog rám várni, ha tényleg ennek szeretném szentelni az elkövetkezendő éveimet. De egyelőre nem bánom. Miért? Mert egyrészt izgalmasnak tartom (minden negatívuma ellenére is), másrészt ez alakítja az életünket. Tehát fontos dolog, amit fontos emberek csinálnak, aminek tanulmányozásával megéri időt tölteni. Akár tetszik, akár nem, a sorsunk közvetlenül nem rajtunk, kisembereken múlik. Nem mi ülünk az Országházban, nem mi hozzuk a törvényeket, nem mi írunk alá nemzetközi szerződéseket. Lehet utálkozni, finnyáskodni, ócsárolni, hogy a politika milyen mocskos műfaj, milyen gerinctelen emberek vannak felelős pozíciókban. De ha mi, a választók ölbe tett kézzül csak külső szemlélők maradunk ahelyett, hogy jobbá igyekeznénk tenni az országot a saját meggyőződésünk alapján leadott voksunkkal, akkor az egésznek semmi értelme. Akkor hagyjuk a francba az egészet, mondjuk meg a politikusoknak, hogy figyeljetek, nem érdekeltek minket, oldjátok meg egymást között a választást. Négy évente állapodjatok meg abban, hogy melyik párt kerüljön hatalomra; nekünk úgyis mindegy, hogy ki teszi tönkre az országot...

 

    Persze ez eltúlzott, nem reális jövőkép, de a lényeget érzékelteti. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a politika iránti ellenszenvünk miatt ne éljünk a választójogunkkal. Hiszen így a saját magunkról való rendelkezést mulasztjuk el, ami pedig hatalmas felelőtlenség! Nem kell, hogy az ember szeresse a politikát. Nem kell, hogy szeresse a pártokat és a politikusokat. Még az sem kell, hogy ő maga csináljon egy tisztességes, hozzáértő pártot, ami felvirágoztathatná az országot (bár ez is egy alternatíva!). De legyen benne annyi felelősségérzet és tudatosság, hogy legalább a sok rossz közül a legkisebbnek ajándékozza a szavazatát. Ezt hívják állampolgári tudatosságnak, amiből sajnos elég nagy hiányt szenvedünk ma Magyarországon...