2014. március 8., szombat

Lehet-e erkölcsös a politika?


    Lehet-e erkölcsös a politika? E kérdés, azt hiszem, rengeteg magyar állampolgárban felmerül az április 6-i választások közeledtével. Trafikmutyi, Portik-Laborc találkozók, hajdú-bétes libák, magyar-orosz paktum, Simon-ügy, őszödi beszéd, s még hosszan lehetne sorolni, hogy milyen botrányokkal operáltak és operálnak a pártok csak ez alatt az egyetlen ciklus alatt. Politikai vádaskodások özöne zúdul ránk nap mint nap (annak taglalásától most eltekintenék, hogy az említett példákban mennyi a valóságtartalom). Ennek fényében nem csoda, ha sokakban felmerül a kérdés: tulajdonképpen mit ér ez az egész választási mizéria. Hiszen bárhova szavazok, a politika erkölcstelen marad. Ezt a gondolatmenetet szeretném árnyalni.




    A címadó kérdést, mely a társadalom berögzült gondolkodását tükrözi, alapvetően rossznak tartom. Mégpedig azért, mert fekete-fehérben láttatja a politikát, s mindazt a hatalmas jelentésmezőt, ami hozzátapadt az évezredek során. Az erkölcsösség és az erkölcstelenség közé ez a kérdés a ’vagy’ kötőszavát teszi. Márpedig véleményem szerint a helyes az ’és’ lenne. Ahhoz, hogy megérthessük, hogy miért kell szükségszerűen ’és’-t tennünk e két jelző közé, a politika definíciójából és természetéből kell kiindulnunk.

    A politika legáltalánosabb jelentésében a politikai rendszer fogalmát jelöli, azaz a közösségi célok megállapítását, az azok megvalósítását célzó törekvéseket, e törekvések eszmei indoklását, továbbá a törekvést végrehajtó személy avagy testület kijelölését. Szociológiai-politológiai fogalomként a politika a hatalomért, s ezzel összefüggésben az egész társadalom irányításáért és a bizonyos elvek mentén kialakítandó rendjének fenntartásáért folytatott küzdelem. Ezen értelmezés elferdítése szüli azt az előítéletet, miszerint a politika úgy erkölcstelen, ahogy van. Ám akárhogy is definiáljuk a politikát, mindenféleképpen megjelenik benne az egyén mint a politika forrása. A politika így tehát olyan, a regionálistól (lásd önkormányzati rendszer) a globálisig (lásd Európai Unió) terjedő összetett szervező elv, melyet a társadalom önmaga teremtett saját érdekei képviselete, érvényre juttatása, illetve a társadalmi rend fenntartása céljából.

Erkölcstelenség a politikában - csupán a környezet más
    S emiatt nagy baj az, ha a politikát, annak egészét erkölcstelennek nevezzük. Mert amikor ezt a cseppet sem hízelgő titulust használjuk, egyúttal úgy teszünk, mintha a politika egy tőlünk teljesen független, borzalmas dolog lenne. Mintha az pusztán a nagy urak iszonytató murija lenne, amit a markukba röhögve űznek nap mint nap a mi kárunkra. A hétköznapi emberi csúfságot, erkölcstelenséget elválasztja ez a fajta a gondolkodás a politikától, annak egy külön, politikaforrású erkölcstelenségét hozva létre. Márpedig ilyen nincs! Csupán a környezet más, ahol mindez lejátszódik, nem pedig az erkölcstelenség mibenléte. Ahogy a politikát létrehozó és kikényszerítő egyén is egyszerre erényes és gyarló, egyszerre erkölcsös és erkölcstelen, egyszerre "istenarcu lény" és "sárkányfogvetemény" (Vörösmarty Mihály: Az emberek), úgy maga a politika is egyszerre ilyen és olyan is. Ilyen ÉS olyan, nem ilyen vagy olyan. Azonban az erkölcstelenség fogalmának kettéosztása hagyományos és politikai erkölcstelenségre káros. Akarva-akaratlanul azt szolgálja, hogy a társadalomnak ne kelljen szembenéznie azzal, hogy az erkölcstelen politikusok hatalomra jutása, továbbá ténykedése az ő felelőssége is. Megakadályozza azt, hogy az egyes egyének belássák, a politika mi vagyunk, belőlünk ered, mi is formáljuk. A forma a történelmi idő, a különböző államok korabeli belföldi és nemzetközi viszonyai között változó. Ugyanúgy megtestesülhet szabadságharc, mint demokratikus viszonyok közt leadott szavazat formájában. 


Társadalmi előítélet - elválasztja a politikust a többi embertől
    Természetesen nem állítom, hogy pusztán egyirányú folyamatról kellene beszélnünk, hogy a politika ne formálná a társadalmat ugyanúgy, mint a társadalom a politikát. S itt kell áttérni a politika természetére. Bármely politikai formáció célja az, hogy hatalomra kerülvén megvalósíthassa azt a programot, amit ő éppen akkor a legmegfelelőbbnek gondol. Ám ehhez a tömegek támogatására van szüksége. Ehhez pedig  a társadalom formálására az ő érdekei szerint. Minden ember harmóniát és egységet keres önmaga számára, amire a politika természetéből adódóan tudatosan játszik. Mégpedig hatásosan, lévén hogy a politika világában olyan nemzeti és egyetemes eszmék, értékek, érdekek fejeződnek ki, melyek jelen vannak a társadalom mindennapi életében is. Az adott politikai erő ennek megfelelően mindig igyekszik minél egységesebb, integratívabb világképet közvetíteni a potenciális választói felé. Teszi ezt ígéretekben, programokban, csomagokban, törvényhozásban és –módosításban, és még ki tudja, hány módon. Az viszont, hogy ezt az egységet ki mennyire felelősen, úgymond erkölcsösen, bizonyos elvi korlátok mentén vagy azok mellőzésével, pragmatikus programcsomag összeállításával vagy teljesíthetetlen populista ígéretek hangoztatásával igyekszik létrehozni, az már inkább a politikusra, s nem a politika egészére vonatkozó kérdés.  

    Tehát a 'Lehet-e erkölcsös a politika?' kérdésre a válasz: igen is, meg nem is. Vágyálom arról ábrándozni, hogy a politika világából egyszer csak kikopnak a botrányok, a morálisan megkérdőjelezhető hatalmi játszmák. Ez azt a lehetetlen küzdelmet feltételezné, melynek végén magát az emberi természetet sikerülne megreformálni. Ugyanakkor nem érdemes úgy sem gondolkodnunk a politikáról, mint eleve bűnös és erkölcstelen harcról. Nekünk, a választópolgároknak a felelőssége abban áll, hogy felismerjük és felismertessük e kettősséget, s tegyünk azért, hogy a politikában megjelenő erkölcsösség és erkölcstelenség kényes egyensúlya ne boruljon fel az utóbbi eluralkodását eredményezve. A legegyszerűbb, amit mindenki megtehet ennek érdekében, hogy szavaz. Szavaz arra, akiben hisz, vagy akiben a legkevésbé kételkedik. Ha másért nem, ezért érdemes az urnák elé járulni április 6-án.