2014. június 4., szerda

Álmodtam egy barackfáról


    Június 4. - a Nemzeti Összetartozás Napja 2010 óta. Ideális alkalom különböző kulturális rendezvények szervezésére. Jómagam is tagja vagyok egy közösségnek, ami egy ilyen program keretében (is) szolgálja a nagyérdeműt. Megírtam a társaimnak, hogy elvi megfontolásból nem veszek részt ezen a fellépésen, amivel értetlenséget váltottam ki sokakban. Ők azt mondják, ez nem pártpolitikai rendezvény, ezért az lenne a helyes, ha a közösség érdekeit tartanám szem előtt. S való igaz, a Nemzeti Összetartozás Napja nem pártpolitkai esemény. Ám ha megvizsgáljuk, hogy milyen politikai környezetben fogant meg e nap gondolata és gyakorlata, akkor azt mondhatjuk, hogy pártpolitikai funkcióval rendelkezik. Pártpolitikai vagy pártpolitikai funkciójú, nem ugyanaz. Én ez utóbbit igyekszem bizonyítani a következőkben a Nemzeti Összetartozás Napjára nézvést.

Megemlékezünk Trianonról - ennyi lenne csupán?


Az általános gyakorlat: egységképzés a másik ellen
    A pártpolitikai szerep alátámasztásához hadd menjek vissza az időben pár évtizedet. A hidegháború idején a két szuperhatalmi tömb vezető ereje, az USA és a Szovjetunió is arra törekedett, hogy minél nagyobb, minél egységesebb képet tudjon mutatni mind befelé, mind kifelé. Ezért igyekeztek megtalálni azt a közös nevezőt, amivel a leghatásosabban képesek az egységüket megteremteni és a másik ellen fordítani. Az USA esetében ez az alapvető és elidegeníthetetlen emberi jogok, valamint a demokráciába, mint a legigazságosabb berendezkedésbe vetett hit volt. A Szovjetunió ezzel szemben megtalálta a proletariátus vezető szerepének hangoztatását, az univerzalizmust, az osztályharcot, a tőke- és imperializmusellenességet. Mind a két hatalom általános gyakorlatként a saját maga által konstruált egységét próbálta felhasználni arra, hogy az éppen releváns eszközökkel visszaszorítsa a másikat, amennyire lehetséges.

    Magyarországon 2010-től kezdődően kiteljesedett és új elemmel is bővült a hidegháború idején is tetten érhető, az adott oldal elvi igazolását és a másik fél tagadását célzó egységképzés gyakorlata. A továbbiakban a két legnagyobb egymásnak feszülő erő, a baloldali blokk és a Fidesz egységképző eszközeit fogom sorra venni.

 
Az Összefogás célja (forrás: MTI/Vajda János)
    A szövetségre lépő baloldali pártok 2014-ben egyetlen célt tűztek ki maguk elé: ha törik, ha szakad, ezt a kormányt le kell váltani! Ez politikai cél, amihez politikai egység szükségeltetik mellettük és a Fidesz ellenében. 2012-től kezdődően, amikor már sejthető volt az új választási eljárásról szóló törvény mibenléte, annak lehettünk tanúi, hogy a baloldali ellenzék milyen kacskaringók útján találja meg azt a formát, amiben szerintük a legnagyobb eséllyel indulhatnak Orbánék ellen. Ennek keretében meg kellett találniuk azt a közös nevezőt is, amire felfűzve a kampányukat meg tudják teremteni a kormányváltó egységet. Ez a nevező a demokrácia, a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása lett, amit erkölcsi alapon igyekeztek a Fidesz kritikájaként megfogalmazni. Az egységképzés tehát politikai alapon zajlott, politikai eszközök segítségével. Az már más kérdés, hogy nem volt elegendő a politikai teljesítmény ahhoz, hogy mindezen üzeneteket hitelesen fordítsák le az átlag választók nyelvére.


A nemzeti alapú egységesítés célja
(forrás: MTI/Szigetváry Zsolt) 
    A Fidesz ezzel szemben mást valósított meg. Nem politikai, hanem úgymond nemzeti alapon kezdte el kialakítani a saját egységét. A cél ugyanaz, mint az ellenzék esetében, politikai egységet létrehozni saját maga mellett és a kormányt leváltani akarók ellenében. Ám az egységképzés eszköze, az a bizonyos közös nevező túlmutat a szigorúan vett politika dimenzióin. A kormánypárt a nemzetet tette meg az egység legfőbb ismérvének. Miért pont azt? Miért nem hagyományos, pusztán politikai nevezőt keresett magának? Azért, mert egy kormánynak semmi sem adhat nagyobb legitimitást, mint maga a nemzet. Ha egy politikai erőt a teljes nemzete támogatja, onnantól kezdve hatalma és ténykedése megkérdőjelezhetetlenné válik. A 2/3-os többség pedig megteremtette annak a lehetőségét, hogy a nemzetre való hivatkozás hiteles legyen. Ám ezt az egységet folyamatosan építeni és újraépíteni kell, meg kell teremteni a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a nemzet mint az egységképzés eszköze ne avuljon el, ne merüljön feledésbe, s továbbra is felhasználható legyen legitimációs célokra. Nem hiába azt tette meg Orbán Viktor a 2014. április 6-i eredmények legfőbb üzenetének, hogy a nemzet még sosem volt ilyen egységes.

    S itt jön képbe a Nemzeti Összetarozás Napja, mint ennek a gondolkodásnak a szolgálóleánya. A Nemzeti Összetartozás Napjának funkciója a kormánypárt által teremtett és felhasznált nemzeti egységképzés, ahol e rendezvény a politikai visszaigazolás megteremtésének és demonstrálásának az eszközévé válik. Ettől függetlenül a helyben megrendezett esemény lehet pártpolitikától mentes. Ám összességében maga az ünnepség és annak szellemisége az, ami átpolitizáltsága révén nem mondható pártpolitikától mentesnek. A Nemzeti Összetartozás Napja tehát szerepéből adódóan a Fideszhez köthető. Én pedig elvi alapon nem veszek részt fellépőként olyan rendezvényen, ami bárhogyan akármelyik politikai szereplőhöz köthető. Légyen az a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, az Együtt-PM, bárki.