2017. július 17., hétfő

Egy új politikai generáció hajnala a Wellhello égisze alatt (?)


    2017. július 20–23. Milyen nevezetes esemény lesz ekkor? Nos, egy Marilyn Manson-turné nyitóállomása Budapesten, vagy egy őrületesnek ígérkező Leander Kills-buli a Barba Negra Trackben: engem metalheadként ezen programok érdekelnek. Ám a mainstreamebb zenei vonal iránt érdeklődők is megtalálhatják a maguk szórakozási lehetőségeit kevesebb, mint 100 km-rel odébb a bodajki falutáborban, olyan fellépőkkel, mint a Wellhello, a Soreii és Poolek vagy az Anima Sound System – ha már Sound-bérletre nem telt. A Momentum által szervezett, Nyitás Fesztivál névre keresztelt rendezvény azonban a végtagjainkon és a májunkon túl az agyunkat is meg kívánja dolgoztatni: a rendszerváltás problémái, a 21. század kihívásai, európai vs. orosz út – ilyen és ehhez hasonló témákkal, beszélgetésekkel várja az érdeklődőket a Nolimpia kampányával a köztudatba berobbant friss képződmény.

Ízelítő a Nyitás Fesztivál programjából. Forrás: facebook.com/momentum.mozgalom

    Ez adja az apropóját azon kérdésnek, hogy vajon beszélhetünk-e egy politikai értelemben is azonosítható új generációról. A válaszhoz a kiindulópontot a Stefano Bartolini–Peter Mair szerzőpáros klasszikus törésvonal-elmélete adja, mely három, egymásra épülő szinten keresztül vizsgálódik. Az első szint a társadalmi csoporttagolódást veszi górcső alá, melynek szempontja lehet az osztályhelyzet, a vallási, etnikai, szexuális irányultság vagy éppen az életkor. A generációs tagolódás minden társadalomban, így nálunk is adott: nyilvánvalóan van fiatalabb és idősebb lakossága is hazánknak.

A mai fiatalok preferenciái mások, mint szüleiké. Forrás:
innerreconciliation.com/your-unlimited-capacity-for-self-expression
    Ennél többet mond a normatív szint, mely azt tárja elénk, hogy a csoporttagolódáshoz párosul-e eltérő gondolkodásmód, értékrend, nézetrendszer. A mi generációnk – Ronald Inglehart amerikai politikatudós után szabadon – már kevésbé materialista; az államszocializmusra jellemző (anyagi) jólét s biztonság jelszavát felváltotta a szabadság, az egyenlőség és az egyenjogúság követelése, az önkifejezés iránti vágy, az élmények keresése, a magam kibontakoztatásának akarása, az egyénből kiinduló karrierista önkép. Természetesen hiba lenne egy magamfajta liberálisabb, kozmopolitább középosztálybeli mentalitását ráhúzni egy egész generációra, az viszont általánosságban elmondható, hogy a megelőző rendszer egyoldalúan materialista szelleme, mi szerint mindegy, mi a munka, csak jól fizessen, járjon hozzá a TB, s ha valami plusz juttatás imitt-amott csöpög, nagy duzzogva az is elfogadható, az a mi esetünkben – az alulképzett réteget nem számítva – már a múlté. Kimegyek Londonba mosogatni, mert persze jobban fizet, mint itthon egy pályakezdő állás, de kimegyek azért is, mert kaland, mert élmény, mert tökéletesíthetem a nyelvtudásom stb. Elmegyek pultosnak, mert mégiscsak könnyebb pénzszerzési lehetőség, mint egy diplomát igénylő munka jóval esetlegesebb megszerzése, de nem azért, mert ezt a munkát akarom végezni, hanem mert anyagi bázist építhetek ahhoz, amit valójában csinálni akarok. 

    E cikk témája szempontjából a legérdekesebb viszont a szervezeti szint, ami azt hivatott kimutatni, hogy a társadalmon belül azonosítható eltérésekkel rendelkező csoportok politikai reprezentációja megvalósul-e. Nevezetesen, hogy van-e olyan jelentős szereplő (praktikusan párt), ami vállaltan képviseli az egyes szegmensek értékeit, érdekeit, ezáltal a közélet egyik meghatározó elemévé téve az adott csoport jellemzőit, másoktól való eltéréseit. A kérdés, hogy ez eddig megtörtént-e, s amennyiben nem, akkor miben hozott újat, mást a Momentum?

Ez elég lenne? Forrás: www.gyerehazafiatal.hu/gyef_logo.png
  Kétségkívül találkozhatunk a jelentősebb pártoknál, így a Fidesznél, az MSZP-nél és a DK-nál is a fiatalok problémáit boncolgató kérdésfelvetésekkel (ld. diplomás kivándorlás, oktatási rendszer), netalán konkrét intézkedéssel (ld. ’Gyere haza, fiatal!' program), ám ezek csupán a pártok profiljának egyik, még csak hangsúlyosnak sem nevezhető részét képezik, amik így vajmi kevés eséllyel képesek új politikai generációt képezni. 



    A másik oldalon nem egy, nem kettő párttal találkozhatunk, melyek ideológiájukban illeszkednek a fenti posztmaterialista értékrendszerhez. Az LMP 2014-es választási programjában tetemes helyet foglalt el a zöld politika megalapozása, a PM jeleníti meg talán a legélesebben a szociális egyenlőtlenségek, különösen a gyermekszegénység kérdését, s az Együtt is hitet tesz a szolidaritás eszméje mellett. Az értékvállalásokon túl azonban e pártok nem foglalkoznak kimondottan a fiatalsággal, nem kívánnak számukra politikát csinálni, így nem is bírtak eleddig az új generációt reprezentáló arculattal. 


Novák Előd mint a néppártosodás problémáinak
élő bizonyítéka. Forrás: facebook.com/novakelod
    Erre tett féloldalas kísérletet a Jobbik. Nem csoda, hogy a párt igyekezett erősen építeni a rendszerváltás után született emberfőkre, tekintve, hogy bázisának tekintélyes szeletét ezen társadalmi réteg szolgáltatta. Számtalanszor hangzott el példának okáért azon mondat, hogy „A Jobbik a fiatalok között a legnépszerűbb párt!”, sőt mi több, Vona önnön politikai közösségét előszeretettel illette a „2006-os politikai generáció” megnevezéssel. A legutóbbi választási programjában a párt külön fejezetet szentelt az ifjúságpolitikai elképzeléseinek taglalására, többek között a diákmunkák, az elhelyezkedés, valamint a lakhatás problémáit boncolgatva, vagy éppen egy ifjúsági törvény megalkotását szorgalmazva. Mindez már egy olyan elköteleződést mutat, melynek szándékában áll kimondottan a mai fiatalság karakterét, világát megérteni, és a nagypolitikában képviselni azt. Ám a ’14-es választások után új fokozatba kapcsolt néppártosodás konfliktusokkal terhelt folyamata lényegében elvitte a show-t, s ma már a Jobbik inkább hadakozik az ebből adódó nehézségek garmadájával, mintsem hogy a fiatalságot integráló pólus aprólékos munkálataival foglalkozzék.

    Van tehát egy nem elhanyagolható társadalmi réteg, amit mostanáig senki sem tudott vagy akart igazán képviselni, de ami fontosabb és logikailag is előbbre való: megérteni…

    Az oldschool elit pártjai nem értik, hogy mi és ki a mai ifjúság, hogy mi az, amire a közéletben rezonálnak. Ők csupán az amúgy nem elhanyagolható praktikus szakpolitikákra koncentrálnak, de nem érzik igazán a mai fiatalság szellemét. Az új évezred baloldali formációi ugyan egyes elemeikben képviselnek olyan értékeket, amikre az ifjúság pozitívan reagálhat, de nem szándékoznak a politikájukkal rájuk épülni. A Jobbik volt az egyetlen, ami igyekezett ezt megtenni, s noha próbálta a fiatalságot megszólítani, ám igazán e párt sem tudott azonosulni az élménnyel, amit a 21. századi magyar közéleti klímában való szocializáció jelent. Pusztán megkísérelte kitalálni, hogy milyen ígéretekkel lehet az ifjúságban rejlő politikai tőkét maximalizálni, ami azóta olybá tűnik, el is felejtődött a középre húzás megpróbáltatásai során.

Az első lépés a képviselet felé a megértés. Forrás: churchofchristarticles.com/blog/administrator/understand-the-bible

    Amiben a Momentum többet tett másoknál, hogy ezen első mozzanatot, az igazi, valódi, mély megértést sikerült elérnie velünk kapcsolatban - legalábbis egyelőre olybá tűnik. Megérteni azt, hogy az Orbánok és Gyurcsányok szekértáboros világában úgy érezzük, nekünk nincs helyünk. Megérteni azt, hogy a nagyotmondó beszólogatások és a korrupciótól bűzlő mutyik birodalma passzív rezisztenciába süllyeszt minket. Megérteni azt, hogy a szabadságot és az önkifejezést preferáló gyomrok sokasága nem hajlandó megemészteni, hogy nyilvánvaló pártpolitikai célokból, degradáló módon felhasználjanak minket, mondjuk egy konzultációnak titulált irányított kérdéssor kapcsán. Megérteni azt, hogy amúgy akarnánk foglalkozni a közélettel, de a kínálat alapján nem látjuk ennek értelmét. Megérteni végső soron azt, hogy valami gyökeresen újra, másra tartanánk igényt. Ezt az újat, mást igyekszik a Momentum megtalálni, kialakítani, amikor az untig ismert procedúrák helyett pikniket szervez március 15-ére, vagy amikor addig két különálló műfajt, a fesztivált és a közéleti gondolkodást igyekszik közös platformra hozni. Követi annyiban a kiválasztott réteg preferenciáit, hogy az általános érzületet ragadja meg és fejezi ki; s alakítja annyiban, hogy ennek a konkrét politikai megnyilvánulásait, kereteit ő maga alkotja meg, ő neveli rá arra a megszólított rétegeit, hogy olyan formán élje meg közéleti, politizáló mivoltát, ahogyan ő akarja.

    Természetesen korai lenne a kijelentés, hogy Fekete-Győrék máris megteremtették volna az új politikai generációt. Ezzel, ha mást nem, a párt október 15-i programhirdetését mindenképp érdemes megvárni. A program ismeretében lehet ugyanis eldönteni, hogy a Momentum konkrét cselekvési terveiben kész-e felvállalni a mai fiatal generáció képviseletét (is), ezzel eleget téve a Bartolini–Mair-féle szervezeti szintnek. Addig viszont örülhetünk, hogy a generációnk életérzésében immár közösen is osztozhatunk, s nem kell azt egymástól elszigetelve, a partvonalról hasztalan bekiabálnunk.