2017. július 25., kedd

A pityókás tudósító, az etikus hacker és a „nemzeti” politológus - Érvek az individualizmus mellett


    Nemrég szembesültem egy érdekes konfliktussal, mely abból adódott, hogy nem kívánom meglátogatni az Országházat. Ennek kapcsán kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mi az itt tetten érhető individualista, egyénközpontú felfogásomnak a lényege, értelme. Az esetről később, haladjunk egyelőre az általános kérdésektől az egyedi szituáció felé.

    Amit mindenek előtt érdemes tisztázni, hogy mire valók a társadalmi szabályok. Klasszikus válaszok erre, hogy betartsuk vagy éppen megszegjük őket. Jómagam egyik véglettel sem értek egyet. Az állításom, hogy a szabályok arra valók, hogy egyénileg, esetileg testre szabjuk őket.

„Follow the rules!” - valóban ez mindig a követendő magatartás?
Forrás: thecripplegate.com/wp-content/uploads/2016/07/rules.png

    Ennek alátámasztására kell feltenni egy másik kérdést, miszerint miért, mire kellenek nekünk a szabályok? Nem tudnánk spontán, jól meglenni nélkülük? Úgy nehezen, ha vannak kiugró értékek, egymástól gyökeresen elütő gondolatok az elfogadhatóról,  az ideálisról, a jóról. Amit ilyen esetben tehetünk, hogy a túlnyomó többség preferenciáival összhangban olyan szabályokat alkotunk, amik általános normát, irányt, keretet adnak a mindenkori egyénnek. Ilyen szabály lehet bármi, ami társadalmi szinten, kulturálisan, jogilag elfogadott: nálunk zsebkendőbe fújjuk az orrunkat, s nem turházunk; börtönbe, fegyházba zárjuk az elítélteket, s nem végezzük ki őket; az államot különválasztjuk az egyháztól, s nem adunk politikai hatalmat a vallási vezetők kezébe. Mindezek az akár íratlan szokásokban, akár papírra vetett szövegekben megjelenő sorvezetők adják az alapját az egyén sikeres betagozódásának, részvételének az adott társadalomban. 

    Vannak azonban esetek, amikor az általános szabályok kudarcot vallanak. Nézzünk erre két példát csak a közelmúlt eseményeiből!

Az MTV-nek akaratán kívül népszopásává vált néha vicces
jelenetekkel szórakoztatnia a nagyérdeműt. Forrás: blikk.hu
    Talán mindannyian emlékszünk még Bencze Péterre, az M1 tudósítójára, aki bizony láthatóan pityókás állapotban adott helyzetjelentést a Bajai Halfőző Fesztiválról, ami ily formán igencsak valósághűre sikeredett. Ám akármennyire is komikus volt a szituáció, az alapvető, általános szabály mégiscsak az, hogy alkoholos befolyásoltság alatt nem állunk az ország köztelevíziójának kamerája elé. Ha ezt mégis megtesszük, érdemes felkészülnünk arra, hogy kivételes tehetségünket rövid időn belül máshol kell majd kamatoztatnunk. Az egyedi esetre azonban itt nem volt alkalmazható az általános séma. Figyelembe kellett venni Bencze akkori egészségi állapotát, a kánikulát, az ilyesfajta események hangulatát, a helyi vendégszeretet sértéssel egyenértékű visszautasításának lehetetlen helyzetét, a közvélemény és közéleti szereplők (pl. Tibi atya) erőteljes, a tudósítóval szimpatizáló megnyilvánulásait, valamint igen, azt is, hogy a köznek nevezett televízió olyan kormányzati propagandacsővé degradálódott, ahol az emberek egy jó részének valóban felüdülést jelent, hogy egy ilyen szerencsétlen esendőségen, hibán derülhet (annak nem bántó értelmében). Bencze Péter könnyen juthatott volna az általános szabályokkal összhangban úgyszint az MTV-től kirúgott Szebeni István sorsára, ám az eset fenti, egyedi jellemzői végül arra sarkallták a döntéshozókat, hogy mindössze a képernyőtől való három hónapos eltiltással büntessék az internet népének legújabb kedvencét.
   
Az etikus hacker ügyét kifigurázó alkotás. Forrás:
hvg.hu/tudomany/20170722_bkk_tsystems_memek_fotok_bilincs
    Ennél komolyabb a jelenleg is zajló etikus hacker ügye. Az eset széles körben ismert: a BKK újonnan indult online értékesítési rendszerének hibáját játszotta ki egy 18 éves fiatal, amikor 50 Ft-ért vett bérletet. A biztonsági résre felhívta az illetékesek figyelmét, az olcsón vásárolt bérletet nem használta fel egyetlen utazás alkalmával sem, a szoftvert kifejlesztő T-System ennek ellenére feljelentést tett, mígnem előző hét pénteken a rendőrség az otthonából vitte el kihallgatásra az etikus hacker néven elhíresült tettest. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a T-System szerint belső protokoljaik alapján kötelességük volt az esetet jelenteni, s azóta mind ők, mind a BKK elnézést kért az ügy kapcsán. Bár jogszabály egyelőre nem ad iránymutatást az ilyen és ehhez hasonló események kapcsán, az általánosan elfogadott előírás mégiscsak az, hogy a hackerkedés rossz, tiltandó tevékenység. Ám érezzük, hogy valahogy itt sem alkalmazható az általános szabály maradéktalanul. Az elkövetőnk ugyanis nem mások megkárosítása és önmaga nyerészkedésének céljából mutatott rá kétségkívül radikális, ámde illusztratív módon a rendszer hibájára, hanem olyan morális mérce alapján, ami - kopogjuk le - felülírja a szigorúan vett általános normákat.

    A fenti ügyek rávilágítanak arra, hogy mi az értéke az általam is gyakorolt individualista felfogásnak. Ugyanis akárhogyan igyekszik a mindenkori alkotó (legyen az személy, intézmény vagy egy kulturális-társadalmi közeg)  általános szabályokkal operálni, nem fog tudni olyan produktumot  létrehozni, ami univerzálisan, minden helyzetre alkalmazható lenne. Olyat igen, ami az esetek akár túlnyomó többségében követhető és követendő, de olyat nem, ami mindenre válasszal szolgálna. Nem tud, mert az emberiség heterogén, az élet a legkülönfélébb szituációkat produkálhatja, amikre az általános szabályok nem készítenek s nem is készíthetnek fel. S ha nem létezik olyan rendszer, ami minden felmerülő problémát képes kezelni, akkor muszáj kilépni az általános szigorú keretei közül, megvizsgálni az eset egyedi jellemzőit, karakterét, környezetét, s az alapján, a főszereplő egyén szempontjait és érdekeit figyelembe vevő megoldást kidolgozni. A szabályok nem azért vannak, hogy betartsuk őket, mert képtelenek vagyunk ezt megtenni. Nem is arra valók, hogy megszegjük őket, mert akkor ellehetetlenülne a közösségi létezés. A szabályok értelme, hogy iránymutatást adjanak, de felelősen akkor járunk el, ha teret engedünk annak, hogy - az általános szabály szellemével lehetőleg összhangban, de nem a szabállyal azonosan - az egyénre, az egyedire, az adott szituációra szabhassuk a konkrét cselekvési tervet. Ahogy ez - bár valószínűsíthetőleg kényszer hatására - megvalósult Bencze Péter, s megvalósulni látszik az etikus hackerünk esetében is.

Fókuszban az egyén. Forrás: wacdmedia.net/seo-in-2016/individual-magnified2

    Ennek mentén nézzük meg az én esetemet! E hét vasárnap kezdődik a Nemzeti Ifjúsági Fúvószenekar (NIF) harmadik nyári tábora, ahova - az ottani szakmai színvonalat reálisan nézve alulmúló amatőrként - a kezdetekkor vadászkürtösként bekerültem. Idén lehetőséget kap arra a Nemzeti, hogy meglátogassa az Országházat. Mi az általános szabály ebben az esetben, mi az elvárás arra nézvést, hogy hogyan viszonyuljon az egyén ehhez a lehetőséghez. Az, hogy ennek túl azon, hogy örülni kell, részt is kell venni a programon. Mert mások, a szervezők (akik előtt feltétel nélkül minden tiszteletem ezúton is!) biztosítják a közösségen keresztül számodra is ezt az élményt. Csakhogy ezen általános szabály, ezen keretrendszer az általános zenészből indul ki, azt tekinti alanyának.  A zenészt, aki mindenekelőtt zenész, s nem politológus. A zenészt, aki koncerttermekbe jár, s nem parlamenti ülésterembe. A zenészt, akinek egy parlamenti séta újdonságot jelent, s nem a politológust, akinek az egyszerű látogatásoknál sokkalta meghatározóbb élményei voltak abban az épületben az elmúlt három egyetemi éve alatt. Például bement a társaival együtt képviselőkkel beszélgetni; az idegenvezetőkön túl aktív politikus vezette körbe az épületben személyes sztorikat mesélgetve; felmehetett a karzatra plenáris ülést megtekinteni, onnan követni élesben a törvényhozás folyamatát;  magát is kipróbálta politikusi szerepkörben két alkalommal is a Mint-a-Parlament nevű, az Országgyűlés Hivatala által szervezett törvényhozási szimulációs játékban, ahol beszédeket mondott az ülésteremben, szót kért, vitatkozott, javaslatokat tett bizottsági termekben; informális folyosói beszélgetéseken, stratégiai egyeztetéseken és egyezkedésekben vett részt a frakciója egyik vezetőjeként, s végül, de nem utolsósorban zárószavazást vezetett az elnöki székből, onnan figyelve és átélve, ahogy a csapattársai és a szövetséges frakciók tagjai tapsviharral kísért üdvrivalgásban törnek ki, amikor kihirdeti, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot 52 IGEN szavazattal, 52 NEM ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította!.

Az ország háza: nem mindenkinek ugyanazt jelenti.
Forrás: hirhatar.com/parlament-ejszakaba-nyulo-ulesen-adhatnak-lazar-janosnak-meg-nagyobb-hatalmat/

    Azaz, ahogy Bencze Péter és az etikus hacker esetében, így nálam sem alkalmazható az általános séma, az én esetem is egyedi, ami a hivatásomból és a szerzett élményeimből adódik. Ez okozza azt, hogy az ingerküszöböm a Parlament kapcsán jóval magasabban van, mint az általános szabály alapjául szolgáló zenészéé. Tudom jól, hogy nem élvezném  igazán e sétát. Mert akármennyire is elismerem és tisztelem az Országház történelmi, művészeti és építészeti értékét, az önmagában nem képes kiváltani olyan érzelmi válaszokat, amiket a fenti, az épületlátogatáson messze túlmutató programok adtak meg. Így viszont a kisiskolás osztálykirándulások frusztrált nebulójává válnék, aki a sokadik szokványos múzeumi látogatás miatti tehetetlen rezignáltsággal tűrné, hogy az őt ebben a formában lenyűgözni képtelen szituációban tengődjék. Ám, amíg a kisdiáknak legfeljebb magában puffogni van joga, addig a 22 éves egyetemista talán már felvetheti annak lehetőségét, hogy az egyénből, a belőle kiinduló kompromisszumos megoldást találjunk.