2013. április 21., vasárnap

Megállapodás a hallgatói szerződésről: előrelépés vagy sem?


    Április 17-én látott napvilágot a hallgatói szerződésről szóló megállapodás (ami hivatalosan, polgárjogi okokból kifolyólag már csak nyilatkozat). Az ezt tartalmazó nyilatkozatot a Felsőoktatási Kerekasztal valamennyi résztvevője - kormányoldalról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége (HÖOK), a Magyar Rektori Konferencia, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Üzleti Tanács - aláírta.

A Felsőoktatási Kerekasztal

    A megállapodás tartalmazza, hogy az egyetemi oktatásból kikerülők és állami finanszírozásban részesülők kötelező magyarországi munkavállalási ideje a képzési idő egyszerese lesz (kb. 3-6 év, képzéstől függően). Az első verzió szerint ez az idő a mostani duplája lett volna. Mindezt 20 év alatt kell ledolgoznia a munkavállalónak vagy a vállalkozónak. Amennyiben az állami támogatásban részesülő hallgató ezt nem kívánja megtenni, vissza kell fizetnie a képzése költségeit. A megállapodás értelmében e kötelezettség a különböző szakmacsoportoknál eltérő lesz.


A HaHa aktivistái 
    Vegyes érzéseim vannak a megállapodással kapcsolatban. Hiszen egyet tudok érteni Hallgatói Hálózattal (HaHa), ami azt mondja, hogy maga az elv elfogadhatatlan, ezért nem érdemes róla tárgyalni, egyszerűen el kell törölni. A hallgatói szerződés legnagyobb problémája, hogy erőszakkal kényszerít az itthoni munkavállalásra. Ez sérti a szabad munkavállalás jogát, és nem összegyeztethető az EU szabad munkaerő-áramlásának alapelvével sem. Én hiszek a demokráciában, hiszek abban, hogy egy jól működő országban nem kell szerződésekkel meg nyilatkozatokkal rábírni az ifjúságot a maradásra, és hiszek abban is, hogy egy rosszul működő országban, mint amilyen a mienk, sem kell ilyen eszközökhöz folyamodni.

    Van egy fennálló, súlyos társadalmi probléma, ez tény. A kivándorlás soha nem látott méreteket öltött hazánkban. Még '56 után sem volt ennyi az országot elhagyók száma. A Fidesz nagyon jól érzékelte a bajt, csak nem megfelelő eszközökkel nyúlt hozzá. Látta az okot és az okozatot, ám csak tüneti kezeléseket hajtott végre, a betegség forrását nem szüntetette meg.


Kiss Dávid
    A kivándorlóknak viszont csak egy szeletét adják a friss a diplomások. Hogy mekkora szeletét, arról lehet vitatkozni. Mindenesetre Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a Klinghammer István felsőoktatási államtitkár által prezentált adatok szerint a frissen egyetemet végzettek 95%-a vagy nem megy külfödre, vagy 1-2 éven belül visszajön. Ha ezeket az adatokat hitelesnek tekintjük, akkor az egész hallgatói szerződés körüli huzavona szinte jelentőségét veszti. Lehet azt mondani, hogy  nem is lesz olyan nagy változás a hallgatók életében, hogy az itthoni kötelező munkavállalás intézményét ne lehessen bevezetni. Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy akkor minek kellett egyáltalán kitalálni? Sőt mi több, alaptörvénybe foglalni! Vagy ha már bevezették, nem lett volna egyszerűbb visszaszívni az egészet, megnyugtatva ezzel a közvéleményt és pár jó pontot szerezni a Fidesz-táboron kívül is? Ahelyett a veszélyes játék helyett, hogy a Jobbiktól próbál meg a Fidesz potenciális szavazókat elcsábítani? Nem értem, mire volt jó így ez az egész hallgatói szerződés-röghözkötés-nyilatkozat mizzéria.

    De lépjünk túl ezen. Fogadjuk el, hogy márpedig a Fidesz mindenképp be akarja vezetni a hallgatói szerződést. Ebből a szempontból nagyon is örvendetes már a megállapodás ténye is, hát még annak részletei. Bár a hallgatók érdekeit képviselőknek nem sikerült rábírniuk a kormányoldalt, hogy inkább a probléma forrását igyekezzenek megszüntetni, ám így is sikerült elérniük azt, hogyha már mindenképp amputálni kell, legalább az térdből/könyökből történjen, ne tőből. Két nagyon fontos eseményt látok ebben a félsikertörténetben. Az egyik a diákmegmozdulások révén létrejött Felsőoktatási Kerekasztal, a másik Klinghammer István személye.

    A decemberi lázongások és tüntetések hatalmas figyelmet kaptak a médiában, így az emberek szemében is. A Fidesz beletenyerelt valamibe, ami akár véglegesíthette volna a 2014-es választásokon való vereségét. Ennek orvoslására több látszatintézkedés is született (pl. a tandíj és a keretszámok eltörlése, majd más néven való visszacsempészése). Ám talán az egyetlen valódi, és ennek megfelelően a leghatásosabb a Felsőoktatási Kerekasztal létrehozása volt január 11-én. Ennek köszönhetően indult meg végre a párbeszéd a konfliktusban álló felek között. Pontosan ez az, amire szükség lenne máshol is!

Klinghammer István
 
    Az érdemi párbeszéd megkezdéséhez azonban szükség volt egy hiteles, a felsőoktatáshoz közel álló szakértőre, aki meg tudja értetni magát a másik oldallal. Ezt kaptuk meg Klinghammer István felsőoktatási államtitkár február közepi kinevezésével, aki azelőtt az ELTE rektora is volt. Új ember, tiszta lap. Sokan nyugtalankodtak, hogy Klinghammer úr folytatni fogja a méltán közutálatnak örvendő elődje, Hoffman Rózsa példáját. Ám e félelmek szerencsére alaptalannak bizonyultak. Az új államtitkár nagy hévvel és nagy nyitottsággal vetette bele magát a munkába. Erről számoltak be többen is a vele tárgyalók közül. Bár bizonyos kérdésekben ő sem hajlandó engedni, de végre valaki olyan került a megfelelő pozícióba, aki konszenzusképes. Az ő személye hűtötte le annyira a kedélyeket, hogy érdemi tárgyalások vehessék kezdetüket.

    És végül eljutottunk idáig. Egy viszonylag korrekt, konszenzusos megoldásig. Sőt mi több, az április 17-ei közös nyilatkozat értelmében a Felsőoktatási Kerekasztal nem szűnik meg, hanem a jövőben továbbfolynak az egyeztetések a felsőoktatást érintő más kérdésekről is (pl. a felsőoktatás stratégiájának közös meghatározása, a képzési rendszer modernizálása, a finanszírozás mikéntje). Istenem, de jó látni ezt! Bár sok mindennek kellet történnie, sok mindent kellett elszenvednünk, de végre valahára van egy jól, de legalábbis jobban működő része a nagypolitikának. Ezt az együttműködési struktúrát kéne átültetni a politika minden egyes részterületére, legyen szó az egészségügyről, a nyugdíjról, az Európai Unióról, akármiről. Szerintem sokan összetennék a kezüket, ha ez megvalósulna.